Ausztria: amatőr ligában a korábbi egri középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.02. 10:45
Ausztriában talált magának új klubot az Egri FC és a Nyíregyháza korábbi támadó középpályása, a fogadási csalással meggyanúsított Farkas Ádám.

Horváth Zoltán mellett egy másik korábbi egri futballista is csapatot talált, a 2013–2014-es bajnokságot Nyíregyházán kezdő Farkas Ádám az osztrák hatodik liga déli csoportjában szereplő ASKÖ Rotenturm együtteséhez igazolt.Horváth Zoltán mellett egy másik korábbi egri futballista is csapatot talált, a 2013–2014-es bajnokságot Nyíregyházán kezdő Farkas Ádám az osztrák hatodik liga déli csoportjában szereplő ASKÖ Rotenturm együtteséhez igazolt.

A 26 esztendős támadó középpályás a 2012–2013-as szezonban újonc Egri FC színeiben futballozott, az NB I-ben 25 mérkőzésen 3 gólt szerzett.

A nyáron korábbi edzője, Lucsánszky Tamás hívására Nyíregyházára igazolt, azonban csak egy bajnoki mérkőzésen léphetett pályára, miután az ügyészség – még az Eger színeiben lejátszott – mérkőzés eredményének jogellenes befolyásolásában való részvétellel gyanúsította és kihallgatta. Az MLSZ automatikusan felfüggesztette a játékjogát, így a Nyíregyháza az őszi szezon végén szerződést bontott a labdarúgóval.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08