A főszponzor után az edző is távozik az FC Tatabányától

Vágólapra másolva!
2011.03.10. 19:25
Címkék
Herédi Attila vezetőedző közös megegyezéssel távozik a tatabányai labdarúgócsapattól, miután a múlt héten az Enternet-FC Tatabányánál negyvenkilenc százalékos tulajdonrésszel rendelkező Esti Reklám Kft. bejelentette, hogy kiszáll az együttes finanszírozásából.

„Nem a szakmai munkámmal, hozzáértésemmel volt baj, most az önkormányzat a költségtakarékosságra helyezte a hangsúlyt. Úgy indultunk neki az idénynek, hogy NB I-es céljaink vannak, de időközben ez megváltozott” – mondta csütörtökön Herédi Attila újságíróknak.

Herédi is távozott (Fotó: Korponai Tamás)
Herédi is távozott (Fotó: Korponai Tamás)

A vezetőedző távozása után a gárda irányítását a pályaedző, P. Nagy László vette át, szombaton már egyedül ő ül majd a kispadon a Honvéd II elleni meccsen.

„Az FC Tatabányánál október óta szinte csak alapfizetést kaptak a játékosok és a vezetőség, ez a korábban megállapodott összegnek csak mintegy 25 százaléka volt. Az Esti Reklám kilépésével a klub forrásainak kétharmadát elveszítette a tavaszi szezon kezdetén” – mondta el korábban az MTI-nek a távozó vezetőedző.

Kancz Csaba, fideszes alpolgármester tájékoztatása szerint a városnak 51 százalékos tulajdonjoga van a csapatban és a klub felügyelőbizottságának elnökeként ígéretet tett arra, hogy első lépcsőben márciustól rendezik a kereseteket, majd befektetőt, illetve szponzort keresnek a csapat támogatására.

„A városnak fontos a foci, jelenleg célunk a biztos bennmaradás az NB II-ben, majd egy stabil gárda létrehozása, amelyben a korábbinál nagyobb szerephez juthatnak a tatabányai nevelésű játékosok” – tette hozzá az alpolgármester.

Az önkormányzat felszólította az Esti Reklám Kft.-t, hogy nyolc napon belül rendezze az elmaradásait, ellenkező esetben egy forintért a városra száll vissza a csapat teljes tulajdonjoga, erről még a médiacég belépésekor kötöttek megállapodást.

Az Esti Reklám Kft. 22 millió forintért 2009-ben szerzett 49 százalékos tulajdonrészt a tatabányai futballcsapatban. A szerződés szerint a vállalkozás évi 60 millió forinttal, az önkormányzat évi 30 millióval támogatta a csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik