nemzetisport.hu 2015.10.23 09:57 Frissítve: 2015.10.23 10:53

„A fiatalok szembesültek: a futball nem abból áll, belőtted-e a sérót”

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetség a közelmúltban tette közzé az InStat Football által a Nagyhalász–Ibrány (1–5) mérkőzésről készített részletes statisztikai elemzést. Ennek hátteréről, illetve a bajnokik internetes közvetítéséről Krizán Sándor megyei elnökkel beszélgettünk. A statisztikai adatok hasznosításáról a Nagyhalász vezetőedzője, Nagy Lajos beszélt, míg az InStat Football hazai képviselője, Kovács István arról számolt be, hogyan áll most a videós elemzőrendszerek hazai megítélése.

Izzik a hangulat a Nagyhalász–Ibrány meccsen

 

 

NÉZZEN STREAMEN MEGYEI BAJNOKIT!

Meglepő lehet, hogy egy mérkőzéselemzésekkel foglalkozó cég megyei bajnokik streames közvetítése után úgy dönt, hogy ingyen elkészíti egy adott találkozó statisztikai elemzését. Szabolcs megyében mégis ez történt.

„Bár néhány megyében alkalomszerűen már közvetítettek korábban streamen bajnoki mérkőzéseket, a tavaszi »próbaüzem« után mi vezettük be elsőként, Szabolcs megyében heti rendszerességgel, a folyamatosan nyomon követhető és vissza is nézhető közvetítéseket – mutatott rá a Nemzeti Sport Online megkeresésére Krizán Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség Szabolcs megyei Igazgatóságának elnöke. – Az eddigi rekordnézettség kétezer-hétszáz volt (még külföldön is nézték azt a találkozót), és – talán ezért is – felfigyelt ránk az InStat Football elemző cég, amely felajánlotta, hogy ingyen elkészíti egy Szabolcs megyei bajnoki meccs teljes statisztikai elemzését. A választás a Nagyhalász–Ibrány (1–5) mérkőzésre esett, amely után mindkét csapat edzői és játékosai le voltak nyűgözve és szuperlatívuszokban beszéltek az elemzésről.”

„A megyei szövetség aztán a közösségi médiáján keresztül megosztotta a többi együttessel is az elkészült terméket, és mindenhonnan sok pozitív visszajelzés érkezett – folytatta a sportvezető. – Bár a megyei csapatok sajnos nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy pénzért megrendeljék a meccselemzést a cégtől, bízunk benne, hogy valamilyen formában a későbbiek során is együtt tudunk működni az InStat Football-lal."

Krizán Sándor szerint már a rendszeres közvetítések miatt is sokan irigyek a megyei szövetség vezetőségére, de az elöljáró nem érte be ennyivel: még csákvári klubvezetőként a helyi stadion egyik szektorának székeit különböző klubok ülőhelyeiből alakította ki, most pedig a találkozók szünetében a drukkereknek különböző „lyukakba" kell berúgniuk a labdát.

„Ebben a szezonban szponzoraink hathatós támogatásának köszönhetően összesen harminc meccset közvetítünk, egy összecsapás átlagos nézettsége ezerhatszáz-ezerhétszáz, és hogy támogatóink is megfelelő felületet kapjanak a meccsjegyeken való megjelenés mellett, új ötletet találtunk ki: a mérkőzések szünetében a szurkolóknak egy megadott távolságból a futballkapun elhelyezett »lyukakba« kell berúgniuk a labdát, amelyeken a szponzornevek látszanak, így a támogatók és a drukkerek igényei is ki vannak elégítve. Hamar népszerűvé vált ez a kezdeményezés, amely által még vonzóbbá tudjuk tenni a helyi labdarúgást a szurkolók és a közvélemény számára."

„Indul a derbi a pályán”

 

„EGY MÉRKŐZÉS NEM CSAK ABBÓL ÁLL, HOGY JÓLFÉSÜLT VAGY-E”

Arról már a Nagyhalász vezetőedzője, Nagy Lajos beszélt az NSO-nak, hogyan tudták hasznosítani az InStattól kapott kimutatásokat.

„Természetesen nagyon nagy segítség egy statisztika elemzése, persze ha lehetőség van rá. Nekünk különösen jól jött, hiszen majdhogynem ifjúsági korú csapattal vágtunk neki az új idénynek, illetve az új játékosok hetente estek be az öltözőbe" – kezdte a szakember.

„Így egy kitolódott felkészülésben volt részünk, és ezen időszakban tükörként tudtam a csapat elé tenni a meccs statisztikáit. A fiatalok ekkor szembesültek azzal, bizony-bizony egy mérkőzés nem csak abból áll, hogy jól fésült vagy, feszül-e a mez rajtad, hanem itt futni, ütközni kell, zónákat, szituációkat felismerve kell dönteni és játszani."

„Az a játékosunk, akinek van tisztességes önértékelése, intelligenciája, tanult és tanulhat is egy ilyen elemzésből, persze az edzővel, edzőkkel együtt. A további felkészítésben is hasznos segítség az elemzett mérkőzés statisztikája" – hangsúlyozta Nagy Lajos.

Nagyhalász–Ibrány, csapatstatisztikák – A NAGYÍTÁSHOZ ÉS A TELJES ADATSORHOZ KATT A KÉPRE!
(Forrás: InStat)

 

„A VÁLTOZÁS ELKEZDŐDÖTT" – A MENEDZSERJÁTÉKOK EDZŐGENERÁCIÓJA AZ INSTATRA IS FOGÉKONYABB

A témával kapcsolatban megkerestük Kovács Istvánt, az InStat Football magyarországi képviselőjét is.

„Amikor értesültünk róla, hogy a szabolcsi megyei bajnokik követhetők az interneten, kíváncsiságból elkészítettük néhány mérkőzés statisztikai elemzését, majd az adatokat elküldtük a szövetségnek, illetve a csapatoknak. A játékosok először találkozhattak ilyen kimutatásokkal, szembesülhettek tényszerűen is a teljesítményükkel" – nyilatkozta a kezdeményezésről a futballelemző.

Az InStat Football 2012-ben jelent meg Magyarországon. Azóta, amolyan úttörőmunkát folytatva, szinte klubról klubra járva kezdte meghonosítani a labdarúgó-mérkőzések számítógépes, illetve videós statisztikai elemzését. Három év alatt odáig jutottak, hogy a magyar válogatott mellett immár az NB I összes együttese használja a videoelemző rendszerüket, és már nem csupán az edzők, hanem a játékosok szerződtetésénél a sportigazgatók, klubvezetők is. Azt a rendszert, amelyen keresztül egy-két kattintással egy gárda szezonbeli összes szögletét ugyanúgy lehívhatjuk (és kirészletezett videókon megtekinthetjük), mint a passzaik, a kapura lövéseik vagy éppen a támadóaktivitásuk számát.

„Ugyanakkor már nem csak a magyar első osztállyal foglalkozunk – folytatta Kovács. – Ezt mutatja a fenti példa is, ami egyszeri alakalom volt, de például egyre több NB II-es csapattal is együtt dolgozunk. Az a tapasztalat, hogy főképp a fiatalabb edzők mutatnak érdeklődést a statisztikáink iránt. Azok a szakemberek, akik mondjuk korábban már dolgoztak az NB I-ben, és ismerik a rendszerünket, mint például Bene Ferenc (Gyirmót) és Benczés Miklós (Mezőkövesd), illetve azok a trénerek, akik már a futballmenedzser játékokon nőttek fel. Ők előnyben vannak, számukra ugyanis természetes, hogy a labdarúgók teljesítményét számok alapján meg lehet ítélni, hogy a pályán nyújtott teljesítmény minden eleme számszerűsíthető."

„Az idősebb edzők, akik lassabban reagálnak az újdonságokra, nehezebben tudnak azonosulni a statisztikai elemzőrendszerekkel. Pedig mindezek már nem is számítanak új módszernek, hiszen külföldön évek óta használnak videoelemzéseket és azokra épülő statisztikákat a különböző kluboknál. Vannak olyan edzők, akik talán sosem fogják elfogadni, hogy másképp is lehet közelíteni a labdarúgáshoz ahhoz képest, amit ők évtizedek alatt megszoktak. Ők nem mozdulnak ki a komfortzónájukból, maradnak a régi gyakorlat mellett. Ettől függetlenül a változás elkezdődött, és nekünk az a célunk, hogy ezt minél több klubnál elfogadtassuk."           

„Több akadémia is felismerte már, hogy szükséges egy olyan tudományos adatbázis létrehozása, ahol a játékosokat több évre visszamenőleg meg tudják nézni, a fejlődésük folyamatát, ami nagyban befolyásolja, hogy például milyen profi szerződést ajánljanak a fiatalnak. A Puskás Akadémia és a Ferencváros utánpótlásával már két éve együttműködünk, míg a Diósgyőr és Vasas akadémiájával terveink szerint az idén kezdjük meg az együttműködést. Fontos továbbá a tudományos alapokon működő elemzés az alsóbb osztályokban is, soha nem lehet tudni, mikor tűnik fel egy új Puskás, Albert vagy Kubala. Régen, a grundokról is vadásztak az edzők, akkor miért ne lehetne egy megyei bajnokságból kiemelni valakit, aki pontosan passzol, folyamatosan megnyeri a párharcait és heti két-három edzéssel is végig tud futni és küzdeni kilencven percet. Az ilyen futballista ugyanúgy meg tudja állni a helyét az NB I-ben is" – tette hozzá Kovács.

 

Nagyhalász–Ibrány, játékosokra bontott statisztikákNAGYÍTÁSHOZ ÉS A TELJES ADATSORHOZ KATT A KÉPRE! (Forrás: InStat)

 

 

2020.10.20 12:47:53

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

Győzelmével a harmadik helyre ugrott a Gyirmót, amely korai góllal nyert Szegeden.

2020.10.18 22:59:31

Labdarúgó NB II PUM ANDRÁS

Medgyes Zoltán góljára Vitális Milán hatalmas bombával válaszolt.

2020.10.18 00:40:46

Labdarúgó NB II RÁDIN MÁRKÓ

A születésnapos Bódi Ádám duplázott, majd Pintér Ádám alakította ki a 3–0-s végeredményt.

2020.10.16 21:44:42

Labdarúgó NB II PATAI GERGELY

Második győzelmét ünnepelhette a Vasas Schindler Szabolcs vezetésével, Radó duplája mellett Hinora és Vernes volt eredményes.

2020.10.16 23:14:00

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

Újabb hazai sikert aratott a Szeged-Csanád GA, amely a győztes találatot a hajrában szerezte meg.