A DVTK pontot szerzett a Rákospalota vendégeként

Vágólapra másolva!
2010.08.15. 21:55
null
Lippai büntetőből egyenlített a REAC ellen (Fotó: Czagány Balázs, NS-archív)
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának első fordulójában az MTK második csapata és a Mezőkövesd is hazai pályán nyert, a Rákospalotai EAC azonban nem bírt a DVTK-val. A Nyugati csoportban otthon tartotta a három pontot a Kaposvölgye, a Barcs csak döntetlenre volt képes, míg BKV Előre vereséget szenvedett.

A diósgyőri futballisták és a klub alkalmazottjai márciusban kaptak utoljára fizetést, a lehetséges befektetőjelöltekkel folytatott tárgyalások pedig egyelőre nem jártak sikerrel. Miután még az önkormányzati támogatás összegéről sem született döntés, a miskolciaknál a nyáron sokkal inkább a túlélés lehetőségeit elemezték, mintsem az azonnali visszajutást az élvonalba.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat jut fel az NB II Keleti csoportjából?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Benczés Miklós vezetőedző és a diósgyőri stáb az öthetes felkészülés alatt igyekezte magát függetleníteni a körülményekről, de mindez mit sem ér, ha a tétmeccsen összeesik és porba alázzák a csapatot. Mert az a Budapestre szép számmal ellátogató drukkereket is zavarta volna.

A Diósgyőrt hátráltatta, hogy George Menougong, Budovinszky Krisztián és Halgas Tibor nem játszhatott, miután nincs érvényes szerződésük. A vendégek így mindössze tizenkét (!) mezőnyjátékost neveztek a találkozóra. A hajrában pályára lépő Giák Tamás ugyanis eredetileg kapus...

A Diósgyőr eléggé rendhagyó előzmények után – csütörtökön a játékosok megelégelték a pénztelenséget, és egy esetleges hétvégi sztrájkon gondolkodtak – pályára lépett vasárnap, és küzdelmes mérkőzésen végül döntetlent ért el a REAC ellen, amely esélyesebbként kétszer vezetéshez jutott ugyan, de a vendégek mindkétszer egalizálták.

NB II, KELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ 
REAC–DIÓSGYŐRI VTK 2–2 (1–1)
Budai II László Stadion, 500 néző. V.: Iványi Z. (Medovarszki, Viczián)
REAC: Somogyi Cs. – Dinka, Ferencz D., Cseri, Kovács B. – Menyhárt (Borsi, 86.), Gulyás M., Nagy T., Dancs (Gáspár B., 64.) – Olasz J. (Torma, 70.), Nyerges. Vezetőedző: Mátyus János
DVTK: Rados – Gohér, Horváth G. (Giák, 90.), Kovács Á., Bihari – Illés R. – Dobos, Lippai, Roszel (Kovács Zs., 87.) – Bogyó, Zsivoczky N. (Szabó D., 75.). Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző: Menyhárt (1–0) a 20., Lippai (11-esből, 1–1) a 40., Gulyás M. (2–1) az 51., Roszel (2–2) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – A játékunkkal elégedett vagyok, de sajnos két buta hiba miatt a győzelmünk elmaradt.
Benczés Miklós: – Az ismert nehézségek ellenére kétszer állt fel vert helyzetről, ami órási tartásról tesz tanúbizonyságot. Öt éve dolgozom a felnőttcsapatnál, de a mostani a kedvencem.
 
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE–DVSC-DEAC 1–0 (1–0)
Mezőkövesd, 700 néző. V.: Varga L. (Kelemen, Bozó)
MEZŐKÖVESD: Szántai – Nagy P., Vámosi, Elek N., Éles – Bene A. (Haburcsák, 67.), Hegedűs T., Lakatos B., Török S. (Kaszás, 61.) – Bogdány (Husanik, 83.), Szabó V. Vezetőedző: Huszák Géza
DVSC II: Pantics – Ludánszki (Csorba Sz., 70.), Kardos N., Szűcs I., Korhut – Bódi, Pavlovics, Spitzmüller – Vinicius, Balajti (Sigér, a szünetben), Etogo. Edző: Kondás Elemér
Gólszerző: Vámosi (11-esből, 1–0) a 12. percben
MESTERMÉRLEG
Huszák Géza: – Óriási fegyverténynek tartom a győzelmet, hiszen a vendégeknél hat-hét olyan labdarúgó volt a pályán, akik már szerepeltek az első osztályban is.
Kondás Elemér: – Átaludtuk az első félidőt, a szünet után már úgy játszott csapatom, ahogyan szerettem volna, de ezúttal képtelenek voltunk a kapuba találni.
 
MTK II–DUNAKANYAR-VÁC 2–1 (1–1)
Budafok, Promontor utca, 50 néző. V.: Barna (Kiss I B., Varga II G.)
MTK II: Horváth A. – Hajdu S., Kelemen, Kálnoki Kis, Zámbó – Gál A., Macura (Németh P., 76.) – Kákonyi (Dobó, 89.), Nikházi, Pál Sz. (Forró, 87.) – Molnár M. Edző: Pölöskei Gábor
VÁC: Sztankó – Hegedűs Cs., Páles, Tányéros, Juhász B. – Farkas P., Albert Á. (Rábold, 87.), Ivanovici, Rusvay, Arany Z. (Fekete L., 76.) – Rob. Vezetőedző: Szabados György
Gólszerző: Nikházi (1–0) a 9., Juhász B. (1–1) a 11., Pál Sz. (2–1) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Pölöskei Gábor: – Szervezett és rutinos csapat ellen játszottunk, nagyon nehéz győzelem volt.
Szabados György: – Úgy tetszik, nálunk augusztusban jár a Mikulás, mert ajándékoztunk három pontot az ellenfélnek.
 
AZ ELSŐ FORDULÓ SZOMBATI EREDMÉNYEI
Békéscsaba 1912–Újpest FC II 5–1
Orosháza FC–Vecsés FC 2–2
Cegléd–Bőcs KSC 1–2
Hajdúböszörmény–Nyíregyháza Spartacus 1–1
Kazincbarcika–Makó 2–1
NB II, NYUGATI CSOPORT, 1. FORDULÓ 
KAPOSVÖLGYE VSC–KOZÁRMISLENY SE 2–0 (1–0)
Nagyberki, 400 néző. V.: Becséri (Király K., Huszár)
KAPOSVÖLGYE: Horváth L. – Pintér L., Vaskó J., Menyhért, Fellai – Dóczi, Sandro, Ato (Horváth Á., 75.), Huzmi (Balogh L., 60.) – Sevel (Kalmár, 64.), Ivusza. Vezetőedző: Horváth Lajos
KOZÁRMISLENY: Gőcze – Kiss M., Finta, Éles, Tasselmájer – Kollega, Tóth Z., Andruskó, Laki Z. (Berdó, a szünetben, Vég B., 61.) – Lauer (Nagy G., a szünetben), Koplárovics. Vezetőedző: Márton Gábor
Gólszerző: Ato (11-esből, 1–0) a 41. , Kalmár (11-esből, 2–0) a 83. percben 
MESTERMÉRLEG
Horváth Lajos: – Csapatunk akarása, küzdeni tudása a győzelmünket eredményezte.
Márton Gábor: – Sokat kell még dolgoznunk, de jobb lenne, ha legközelebb a két csapat döntené el a mérkőzést.
 
BKV ELŐRE SC–GYIRMÓT SE 1–2 (0–0)
Sport utca, 200 néző. V.: García (chilei) (Berettyán, Szalai D.)
BKV: Vezér – Nagy A., Baranyai N., Makrai, Mayer – Varga E. (Merczel, 67.), Csikós – Fazakas (Cseri, 54.), Csopaki, Selei – Faragó I. (Gajda, 67.). Vezetőedző: Soós Imre
GYIRMÓT: Boros – Kiss Zs., Kozmér, Böjte, Szabó Cs. (Varga L., 54.) – Homonyik, Baumgartner, Pék (Horváth R., 78.), Nagy L. – Weitner (Tóth N., 70.), Laki B. Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Nagy L. (0–1) a 47., Baumgartner (0–2) a 61., Gajda (1–2) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre: – Egygólosnak indult mérkőzésen két óriási hibánkat kegyetlenül kihasználta az ellenfél. A mérkőzés hajrájában helyzeteink alapján mégis nyerhettünk volna.
Kiprich József: – Rendkívül nehéz meccsen győztünk, ami egyértelmű pozitívum. Ami nem tetszett, hogy csak húsz percig futballoztunk jól.
 
BARCSI SC–SZTK-ERIMA    2–2 (1–0)
Barcs, 500 néző. V.: Kiss N. (Kepe, Kulman)
BARCS: Kuczkó – Pókos, Balogh T., Dienes, Horváth P. – Kordé (Tompa, 65.), Koller K., Hock, Frizoni (Baranyai D., 72.) – S. Pavicsevics, Scsepanovics. Edző: Dragan Puskas
SZTK: Balikó – Szamosszegi, Pomper, Koszó (Király A., 56.) – Csák K. (Mojzer, 76.), Pintér Z., Somorjai, Szamosi – Kincses, Tóth M. (Csurka, 91.), Majoros. Vezetőedző: Várhidi Péter
Gólszerző: Scsepanovics (1–0) a 44., Majoros (1–1) a 61., Scsepanovics (2–1) a 70., Tóth M. (2–2) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Puskas: – Játékosaim minden elkövettek a győzelemért. Kiváló ellenfél ellen igazságos döntetlen született.
Várhidi Péter: – Küzdelmes mérkőzésen a jól játszó hazaiak ellen fontos pontot szereztünk.
 
AZ ELSŐ FORDULÓ SZOMBATI EREDMÉNYEI
Győri ETO II–Budaörs 2–0
Budapest Honvéd II–Veszprém FC 1–0
Pécsi MFC–Eternet-FC Tatabánya 1–2
Bajai LSE–Ferencvárosi TC II 2–0
FC Ajka–Videoton FC-Puskás Akadémia 2–2

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik