A DVSC-DEAC újpesti sikerével elmozdult az utolsó helyről

Vágólapra másolva!
2010.10.10. 20:55
A DVSC-DEAC 2–1-re győzött az Újpest II vendégeként a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában, és ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.

A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 9. fordulójában a Baja idegenben 4–1-re legyőzte a Budapest Honvéd II-t. A vendégek a csereként beálló Kormos László 82. és 88. perc között szerzett mesterhármasával döntötték el a találkozót.

NESS HUNGÁRIA NB II
KELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ  
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BŐCS KSC 3–0 (1–0)  
Nyíregyháza, 1000 néző. Vezette: Szabó Zs. (Vámos, Butkai)  
NYÍREGYHÁZA: Erdélyi– Hurt, Kovacsevics, Goia, Perényi – Nacim, Minczér, Zabos, Pákolicz (Demjén, 87.) – Pujante (Szilágyi N., 83.), Bajzát. Vezetőedző: Brekk János
BŐCS: Hamar Zs. – Bokros (Molnár Zs., 51.), Rubint, Ur, Lázár N. – Katona A., Müller Zs. – Jeremiás, Enescu, Hajdu Zs. (Krajnc, 71.) – Etogo (Varga Z., 90.). Vezetőedző: Zsiga Gyula
Gólszerző: Bajzát (1–0) 16., Pákolicz (2–0) az 53., Goia (3–0) a 76. percben  
MESTERMÉRLEG  
Brekk János: – Megdolgoztunk a győzelemért. A folytatásban hasonló felfogásban kell játszanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk.
Zsiga Gyula: – A győzelmet jobban akaró, annak megszerzése érdekében igencsak agresszívan játszó hazai csapat megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
   
NYUGATI CSOPORT, 9. FORDULÓ
BP. HONVÉD II–BAJAI LSE 1–4 (1–1)  
Bozsik-stadion, 300 néző. Vezette: Oláh G. (Tóth I., Varga G.)  
BP. HONVÉD II: Kunsági – Varga P., Remes, Hidi, Botos – Vernes (Azazado, a szünetben), Tisza K. (Frohner, 88.), Nagy A., Czár – Diallo (Lengyel, 52.), Haruna. Edző: Gabala Krisztián
BAJA: Herbert – Szabó N. (Rozsi, 77.), Tamási G., Burucz, Vincze Z. – Domokos, Kurucsai – Micskó, Szili (Kormos, 58.), Nagy E. (Vuits, 85.) – Fröhlich. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Diallo (1–0) a 4., Nagy E. (1–1) a 36., Kormos (1–2) a 82., Kormos (1–3) a 83., Kormos (11-esből, 1–4) a 88. percben
MESTERMÉRLEG  
Gabala Krisztián: – Tisztában voltam vele, hogy építkezni nehezebb, mint valamit lerombolni. Sajnos ezután a játék után kezdhetünk mindent elölről.
Bognár György: – Ezen a mérkőzésen a pálya volt a legnagyobb ellenfelünk.  
    
BARCSI SC–FC AJKA 0–0
Barcs, 250 néző. Vezette: Pintér Cs. (Király K., Huszár)  
BARCS: Halasi – Pókos, Dienes, Horváth P., Pandur Á. – Kordé, Koller K., Hock, Miskovics (Tompa –, 67.) – Szcsepanovics, Sz. Pavicevics, Vezetőedző: Kuczkó Gábor
AJKA: Jánosa – Péter, Subicz, Pákai, Gunther – Manganelli (Páli N. –, 87.), Pothárn, Hegyi, Szabó L. (Major, 22.) – Mihalecz P., Gaál B. (Horváth Á., 82.), Vezetőedző: Artner Tamás
MESTERMÉRLEG
Kuczkó Gábor: – Küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgáztunk, három pontot érdemeltünk volna.
Artner Tamás: – Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született.  

KELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ
ÚJPEST II–DVSC-DEAC 1–2 (0–2)
Szusza-stadion, 400 néző. Vezette: Böcskei (Kispál, Márton Zs.)
ÚJPEST II: Horváth T. – Privigyei, Rubus, Litauszki, Hibó – Magos (Pfeffer, 77.), Tajthy, Banai, Barczi – Bognár I. (Lázár B., 58.) – Szabó B. (Frank, a szünetben). Edző: Szlezák Zoltán
DVSC-DEAC: Verpecz – Sigér, Kardos, Ludánszki, Fodor M. – Spitzmüller (Vinicius, 56.) – Huszák, Rezes, Lucas (Csorba, 91.), Korhut – Szilágyi P. (Angyal, 84.). Edző: Kondás Elemér
Gólszerző: Huszák (11-esből, 0–1) a 10., Szilágyi P. (0–2) a 20., Lázár B. (1–2) a 73. percben
Kiállítva: Hibó (második sárga lap után) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Szlezák Zoltán: – Adtunk egy félidőnyi előnyt az ellenfelünknek, s ez megbosszulta magát. A kiállítás végképp megpecsételte sorsunkat, pedig a második játékrészben mindent megtettünk a győzelemért.
Kondás Elemér: – Jól játszottunk az első félidőben, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de ezeket nem használtuk ki, így a mérkőzés végét nehézzé tettük magunknak.
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Pécsi MFC 9 6 3 15–7 +8  18
2. Videoton-Puskás Akadémia 9 5 3 1 20–8 +12  18
3. Bajai LSE 9 5 1 3 14–14 0 16
4. Gyirmót FC 8 5 3 20–13 +7  15
5. FC Ajka 9 4 3 2 17–9 +8  15
6. Eternet FC Tatabánya 9 3 5 1 15–10 +5  14
7. Budaörsi SC 9 3 3 3 11–13 –2  12
8. BKV Előre SC 9 3 3 3 12–15 –3  12
9. Szigetszentmiklósi TK-Erima 9 3 2 4 10–13 –3  11
10. Győri ETO FC II 9 3 2 4 12–16 –4  11
11. Barcsi SC 9 3 2 4 10–14 –4  11
12. Ferencvárosi TC II 8 3 1 4 10–10 0 10
13. Kozármisleny SE 9 3 1 5 8–11 –3  10
14. Veszprém FC 9 3 6 9–15 –6  9
15. Budapest Honvéd II 7 2 1 4 6–11 –5  7
16. Kaposvölgye VSC 9 2 1 6 8–18 –10  7
 A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 9 5 3 1 19–7 +12  18
2. MTK Budapest II 9 5 3 1 14–8 +6  18
3. Mezőkövesd-Zsóry 9 5 2 2 9–4 +5  17
4. Kazincbarcikai SC 9 5 2 2 15–13 +2  17
5. DVTK 9 5 1 3 19–12 +7  16
6. Dunakanyar-Vác 9 4 2 3 14–11 +3  14
7. Bőcs KSC 8 4 1 3 14–12 +2  13
8. Újpest FC II 9 4 5 13–19 –6  12
9. Makó FC 9 3 3 3 11–9 +2  12
10. Vecsési FC 8 3 3 2 9–7 +2  12
11. Békéscsaba 1912 9 2 4 3 13–14 –1  10
12. Orosháza FC 9 2 4 3 14–16 –2  10
13. Hajdúböszörményi TE 9 2 3 4 10–12 –2  9
14. REAC 9 2 2 5 8–12 –4  8
15. DVSC-DEAC 9 1 2 6 10–22 –12  5
16. Ceglédi VSE 9 1 1 7 6–20 –14  4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik