ZTE, Vasas: ki lesz pontosabb végre?

Vágólapra másolva!
2011.08.19. 14:17
null
Marijan Vlak (piros mezben) új lendületet adna a Vasasnak (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 6. fordulójának nyitó mérkőzésén az eddig pont nélkül álló Zalaegerszeg az egypontos, a tabellán utolsó előtti Vasast fogadja. A piros-kékeknél ma mutatkozik be a Komjáti Andrást váltó új vezetőedző, Marijan Vlak.

 

Szó szerint újult erővel folytatja a bajnokságot a Vasas – a katasztrofálisan kezdő, eddig mindössze egyetlen pontot szerző angyalföldi együttesnél csütörtöktől spanyol erőnléti edző, Pedro Abraham Capella dolgoztatja meg a játékosokat. A szakember korábban az FC Barcelonánál és a görög Arisz Szalonikinél tevékenykedett.

Vlak és Capella
Vlak és Capella

„Nagy dolog a Vasasnál dolgozni, és ez nem porhintés” – udvariaskodott egy sort Pedro Abraham Capella, aki 2002 és 2009 között a Barcelona U12 és U19 közötti korosztályos labdarúgóit készítette fel.

„Legutóbb az Arisz Szalonikinél tevékenykedtem, ahol a korábban az Internazionalénál is dolgozó Héctor Cúper volt a vezetőedző. Megtisztelő, hogy olyan futballistákkal is együtt dolgozhattam, mint a korábbi Barca-támadó, a mexikói Giovani dos Santos. Hogy nem tartom-e visszalépésnek a magyarországi lehetőséget? Egyáltalán nem, sőt új futballkörnyezetben, más kultúrában még inkább kihívás dolgozni, és ez csak motivál, még inkább ösztönöz arra, hogy jobb munkát végezzek.”

Marijan Vlak vezetőedző arról beszélt, igyekezett rendet tenni a fejekben – a Zalaegerszeg ellen kiderül, mennyire sikerült…

„Mindössze három napja vagyunk munkában, és az volt a legnagyobb feladatunk, hogy mentálisan felrázzuk a társaságot – mutatott a fejére Vlak. – A keret alkalmas arra, hogy előrébb lépjünk, a felzárkózást már most, a ZTE ellen meg kell kezdenünk. Csak a három pontban gondolkodunk, és ez nem frázispuffogtatás: ha nem nyerünk, hihetetlenül csalódott leszek… Az elszántságon nem múlik majd semmi, annyi szent!”

A Zalaegerszegnél új edző nincs, ugyanakkor elképzelhető, hogy új játékos lesz a gyepen: a Kecskeméttel kedden „szakító” Tököli Attila a ZTE labdarúgója lett. A csatárt egy évre kölcsönadó KTE, illetve a ZTE vezetői kora délutánra végeztek a papírmunkával, így a támadó – ha Csank János is úgy akarja – pályára léphet a Vasas ellen.

A találkozó Kassai Viktor dirigálása mellett 18 órakor kezdődik.



A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC 5 5 11–3 +8 15
2. Győri ETO FC 5 5 8–3 +5 15
3. Pécsi MFC 5 4 1 8–4 +4 13
4. Budapest Honvéd FC
5 4 1 14–4 +10 12
5. Lombard Pápa Termál FC 5 3 1 1 5–3 +2 10
6. Paksi FC
5 2 2 1 7–8 –1 8
7. Kecskeméti TE 5 2 1 2 10–7 +3 7
8. Videoton FC 5 2 1 2 7–4 +3 7
9. Diósgyőri VTK 5 2 1 2 8–6 +2 7
10. BFC Siófok 5 1 2 2 3–4 –1 5
11. Kaposvári Rákóczi FC
5 1 2 2 6–9 –3 5
12. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 3–6 –3 4
13. Ferencvárosi TC 5 2 3 3–6 –3 2
14. Újpest FC 5 1 4 2–8 –6 1
15. Vasas 5 1 4 5–14 –9 1
16. Zalaegerszegi TE FC 5 5 2–13 –11 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik