ZTE: „Stiebernek voltak ajánlatai Ciprusról és az arab világból”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 16:06
null
Stieber Zoltánnak Ciprusról is volt ajánlata, de Zalaegerszeget választotta (Fotó: Szabó Miklós)
Mivel Amerikában nyilvánosak a fizetések, nem titok, hogy a washingtoni D. C. Unitednél Stieber Zoltán évi 250 millió forint körüli összeget keresett, ezek után sokakat meglepett, hogy Zalaegerszegre igazolt. A ZTE FC sportigazgatója, Sallói István a Digi Sport híradójának arról is beszélt, hogy hová szerződhetett volna még a 30 éves támadó.

 

„Radikális változás az életemben, hogy tizennégy év után hazaköltöztem. De nagyon jól érzem magam, nagyjából tudtam, mire számíthatok. A pályafutásom során többször váltottam már csapatot, a beilleszkedéssel sem volt gond, hála istennek a srácok is megkönnyítették a helyzetemet”– nyilatkozta a Sport24-nek Stieber Zoltán.

„Nem mi vagyunk a legtehetősebb klub, pénzügyileg nem tudtunk volna versenyezni. Zoli sárvári, a település közel van, ez is segített, és hitt abban, amit felvázoltunk neki, hogy szeretnénk újraépíteni a zalaegerszegi futballt. Jó lenne arra a szintre, ahol 2002-ben volt, amikor bajnok lett a csapat, és később megverte a Manchester Unitedet”– fogalmazott Sallói István.

„Zoli nagy segítségünkre lesz a terveinkben, feladatainkban, hiszen tapasztalt játékos. Azt várjuk tőle, hogy a mérkőzéseken, rangadókon bizonyítsa a tudását, segítse pontokhoz a csapatot, és segítse minél jobban kiszolgálni a nézőket is”– árulta el elvárásait Végh Gábor, a ZTE FC Zrt. tulajdonosa.

„Zolit még tizenhat évesen én vittem ki próbajátékra az Arsenalhoz, együtt dolgoztunk a Dárdai-stábbal a válogatottnál is, úgyhogy személyesen is nagyon jóban vagyunk. Tudtam, hogy haza szeretne jönni, mert álma, hogy ismét válogatott legyen”– tette hozzá Sallói.

A 26-szoros válogatott játékos Amerikában kikerült Marco Rossi látóköréből, a ZTE–Fradin azonban már pár méterről figyelhette Stieber játékát a szövetségi kapitány.

„Bár voltak ajánlatai Ciprusról és az arab világból, ezzel kilőtte volna biztosan ezt a lehetőséget, úgyhogy sikerült meggyőzni, hogy próbálja meg Magyarországon ezt az álmát teljesíteni, és ott lehessen a válogatottal esetleg az Eb-n”– mondta a sportigazgató.

„Nyilván motivál még a válogatott, szeretnék még pályára lépni, de Rossi kapitány eldönti majd, hogy szüksége van-e rám, én igyekszem rászolgálni a teljesítményemmel”– jegyezte meg Stieber.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik