ZTE: Csank szerint nincs akadálya Tököli mai játékának

2011.08.19. 09:34
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, egy évre a Zalaegerszeg labdarúgócsapatához került Tököli Attila. Csank János, a zalaiak vezetőedzője szerint nincs akadálya a csatár mai játékának.


„Nincs semmi akadálya, hogy ma játsszon, hiszen edzésben van, az átigazolásával kapcsolatos papírmunka pedig pénteken még elintézhető – mondta Csank János. – Délelőtt találkozom vele, átbeszélünk egy-két dolgot, és úgy gondolom, hogy biztosan szerephez jut a Vasas ellen."
„Nincs semmi akadálya, hogy ma játsszon, hiszen edzésben van, az átigazolásával kapcsolatos papírmunka pedig pénteken még elintézhető – mondta Csank János. – Délelőtt találkozom vele, átbeszélünk egy-két dolgot, és úgy gondolom, hogy biztosan szerephez jut a Vasas ellen."

„Viszonylag egyszerű az oka, hogy a rutinos Tököli Attila hozzánk került – nyilatkozta Nagy Ferenc a klub hivatalos honlapjának. – Nem titkoltuk, hogy szeretnénk még erősíteni augusztus végéig, amikor pedig érkezett a hír, hogy a támadó távozik Kecskemétről, felvettük vele a kapcsolatot. Sikerült megegyeznünk, s ha Csank János vezetőedző úgy dönt, akár pályára is küldheti a Vasas elleni találkozón."

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
3 perce

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
13 perce

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
22 perce

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
44 perce

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
53 perce

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
1 órája

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
1 órája