ZTE: ciprusi válogatott középpályás érkezett – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 11:06
null
Fanosz Katelarisz a ZTE legújabb igazolása (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE hivatalos honlapján közölte, hogy fél évre kölcsönvette Fanosz Katelariszt a ciprusi élvonalbeli Omonia Nicosiától.

Eric McWoods és Stjepan Ostrek után újabb légióst szerződtetett a Zalaegerszeg: Fanosz Katelarisz fél évre kölcsönbe érkezett a ciprusi Omonia Nicosiától. A Nemzeti Sport Online ciprusi információi szerint a ZTE-nek az idény végén opciós joga lesz végleg megszerezni a 23 éves középpályást.

Fanosz Katelarisz az Omoniában nevelkedett, majd mutatkozott be a felnőttek között. A nicosiai klub kétszer is kölcsönadta, és tavaly nyáron közel állt hozzá, hogy a spanyol másodosztályba szerződjön, de a transzfer meghiúsult. Decemberben a Panathinaikosz – amely Nagy Dominikot szerződtette nemrégiben – érdeklődött iránta, de végül a ZTE-hez igazolt.

A védekező középpályásként és belső védőként is bevethető játékos hétszeres ciprusi válogatott, a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A jelenlegi idényben mindössze három mérkőzésen lépett pályára az Omonia színeiben.

„Új helyzet az életemben, hogy külföldre igazoltam, izgatottan várom az új kihívást – mondta a ZTE honlapjának a szerződés aláírása után Fanosz Katelarisz. – Boldog vagyok, hogy a ZTE-hez igazolhattam, szeretném segíteni a csapatot a céljai elérésben, keményen fogok dolgozni, és mindent megteszek azért, hogy fejlődjek, ezáltal a ZTE is fejlődjön. Az elmúlt napokban jobban utánanéztem a magyar bajnokságnak, a lebonyolításnak, néztem gólokat és összefoglalókat is, és már várom a jövő szombaton esedékes, Diósgyőr elleni bajnoki rajtot.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Eric McWoods (amerikai, szabadon igazolhatóként), Meshack Ubochioma (nigériai, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Florijan Raduha
(szlovén, NK Nafta – Szlovénia, próbajáték), Ziga Zivko(szlovén, NK Nafta – Szlovénia, próbajáték)
Távozók: Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként), Miroszlav Grumics (szerb-magyar, Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Oleh Hologyuk (ukrán), Hudák Martin (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Kiss Máté (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Szépe János (szlovákiai)

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik