ZTE: Az egyiptomi srác hasznunkra lehet, még egy csatár érkezhet - Csank

2011.06.25. 10:55
Címkék
Még nyelvtörőnek is beillene. Serif Szameh Szadek Mohamed el-Szadek Szoliman – az egyiptomi hátvéd a Zalaegerszegi TE új igazolása. A védőről Csank János, a ZTE vezetőedzője beszélt a Nemzeti Sportnak.

„Az egyiptomi fiút több edzésen láttam, s kedvező benyomásokat szereztem. Ballábas, jó fizikumú, ugyanakkor negatívum, hogy Kairóban eddig háromvédős rendszerben futballozott, mi pedig négy hátvéddel lépünk pályára. Balbekként és bal oldali belső védőként is bevethető. Nem lesz gond vele, fejlődőképes, a huszonhárom esztendős srác hasznunkra lehet" – nyilatkozta Csank János.

Az edzőnek meg is kell acélosítania a kék-fehérek védelmét, hiszen eddig ketten, Matej Miljatovic és Leon Panikvar is távozott a hátvédsorból.

„Mindkét légiós szerződése lejárt – folytatta Csank János. – Egyikőjükkel sem sikerült megállapodni. Rajtuk kívül a két kapus, Alekszandar Novakovics és Szabó Ádám is elbúcsúzhat, míg a harmadik, Sipos Gábor már elköszönt a csapattól, őket a szlovén Safet Jahic pótolhatja. Kiderült, hogy a csatár Darko Pavicsevics térdszalagja nem szakadt el, »csak« erősen megnyúlt. Ivan Delic bokája továbbra is rakoncátlankodik, nem terhelhető, nem tudjuk pontosan, mi okozza a fájdalmát. Simonfalvi Gábor a Pécsi MFC labdarúgója, a kölcsönszerződése lejárt, s egyelőre képlékeny, mi lesz vele.”

Az érkezési oldalon is vannak bőséggel játékosok: „Csordás Szabolcs, Gaál Bálint, Manuel Hernández Hervás, Rados Bulatovics, Aleksandar Stanisavljevic és Safet Jahic jött, és még egy csatárt szeretnék itt látni” – mondta velük kapcsolatban a szakember .

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
13 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
15 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
16 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
37 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
42 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
53 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája