Vignjevics: Az új edzővel kell bizonyítani, jobbak, mint ahol állunk!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2020.06.01. 17:34
null
Nebojsa Vignjevics 258 tétmérkőzés után köszön el az újpesti kispadtól (Fotó: Szabó Miklós)
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a lila-fehérek Nebojsa Vingjevics vezetőedzővel, akinek helyét a szintén szerb Predrag Rogan veszi át a kispadon. A búcsúzó tréner exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak.

 

– Ez most igaz? – kérdeztük hétfő kora délután Nebojsa Vignjevicset, mert lapunk úgy értesült, hogy már nem ő az Újpest vezetőedzője.
– Igen, az – felelte a Nemzeti Sportnak Nebojsa Vignjevics. Néhány órával később az Újpest hivatalos közleményben számolt be a szerb szakember közös megegyezéssel történő szerződésbontásáról, egyúttal honfitársa, Predrag Rogan kinevezéséről.

– Felmondott vagy elküldték?
– Igazából egyik sem. Leültünk Roderick Duchatelet-vel, és századszor, ezredszer is átbeszéltük, hogyan tovább. Az elmúlt években többször volt ilyen beszélgetésünk a tulajdonossal, ám egyszer sem zárult úgy, mint most. Ezúttal mind a ketten úgy éreztük, elérkezett a pillanat... Nincs tovább. Az asztaltól úgy álltunk fel, hogy immár nem én vagyok a csapat vezetőedzője.

– Milyen érzések kavarognak most önben? Mégiscsak ön volt a legrégebb óta ugyanannál a klubnál dolgozó vezetőedző az NB I-ben.
– Az érzéseimet képtelenség szavakba önteni. Nem azért, mert annyira csalódott vagy szomorú lennék, sokkal inkább azért, mert nem tudom őket megfogalmazni. Az Újpest számomra több volt, mint egy klub. Amióta kétezertizenhárom októberében aláírtam a szerződésemet, a családom elé helyeztem az egyesületet, hiszen ők Szerbiában maradtak, így a legtöbb időnket külön kellett töltenünk. Amolyan magányos farkasként éltem Budapesten, mégis tudtam, rájuk mindig számíthatok. Ahogyan az Újpestre is. Roderick Duchatelet akkor is bízott bennem, amikor más már régen elengedte volna a kezemet.

– Hogyan váltak el? Vitatkoztak?

– Úgy váltunk el, ahogyan megegyeztünk több mint hat évvel ezelőtt: gyorsan és egyszerűen.

– Semmi előjele sem volt?
– Hogyne lett volna! Két hónappal ezelőtt már volt egy fajsúlyosabb beszélgetésünk. A magam részéről akkor is mondtam a tulajdonosnak, itt az idő a váltásra. Ő akkor azt felelte, nem áll még készen új vezetőedző után nézni, továbbra is bízik bennem, hiszi, hogy felrázom a csapatot. Ezt egyébként nem tudom neki elégszer megköszönni. Edzői pályafutásom nagy részét Újpesten töltöttem.

Csaknem hét év után távozik a Megyeri útról (Fotó: Török Attila)
Csaknem hét év után távozik a Megyeri útról (Fotó: Török Attila)


– Nem érzett már erőt a csapatban, hogy kiharcolja a bentmaradást?

– El kell ismerni, nehéz időszak elé néz a gárda. A hátralévő fordulókban ki kell harcolni, hogy a következő idényben is az élvonalban legyen az Újpest, a kiesésre nem szabad, nem is lehet gondolni. Sok jó játékos van a keretben, más kérdés, hogy nem mindenki szakad meg a sikerért, név nélkül mondhatom, vannak olyanok, akiket kevésbé ráz, rázott meg egy-egy vesztes mérkőzés. Engem viszont pokolian megviselt minden kudarc. Ilyen vagyok.

– Mit gondol, bent marad az Újpest?
– Ez nem kérdés, igen. Nem fordulhat elő, hogy jövőre a másodosztályban kelljen futballoznia.

– Sokan azt mondják, az ön lelkesedése is megcsappant az elmúlt időszakban. Igaz ez?

– Aki ismer, tudja, minden mérkőzésen, minden edzésen győzni akarok, a legjobbamra törekszem. Ha valaki azt hiszi, nem bánt a mostani szereplés, téved. Szívemen viselem a csapat, a klub sorsát, nincs más választás, az új edzővel be kell bizonyítani, jobbak, mint ahol most állunk a tabellán.

– Ha két mondatban kellene összefoglalnia az elmúlt hat és fél esztendőt, mit emelne ki?

– Nézze, nyertünk kétszer Magyar Kupát, bajnoki bronzérmet szereztünk, időnként nagyon erősek voltunk, máskor rosszabb passzban voltunk. Hullámvasúton ültünk, összességében rendkívül büszke vagyok rá, hogy ehhez a klubhoz tartozhattam, hogy hosszú éveken át én irányíthattam ezt a csapatot.

– Hogyan tovább?

– Most éppen szeretném befejezni az ebédemet... Az élet megy tovább.

– Marad Budapesten?
– Egyelőre biztosan. Alighanem kijárok a mérkőzésekre, a stadionokba, kíváncsi vagyok, hogyan alakul a bajnokság hajrája. Aztán meglátjuk, hogyan tovább.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2019–2020-AS IDÉNYBEN
2020. június 1.
Újpest
Nebojsa Vignjevics helyett Predrag Rogan
2020. március 19.
Honvéd
Giuseppe Sannino helyett Pisont István
2020. február 10.ZTE Dobos Barna helyett Márton Gábor
2020. február 6.
KisvárdaDajka László helyett Bódog Tamás
2019. december 27.
DVSC
Herczeg András helyett Vitelki Zoltán
2019. november 25.
Fehérvár
Marko Nikolics helyett Joan Carrillo
2019. november 3.
Paks
Tomiszlav Szivics helyett Osztermájer Gábor
2019. október 16.Kisvárda
Miriuta László helyett Dajka László
2019. szeptember 4.
DVTKFernando Fernández helyett Feczkó Tamás
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 26 18 6 2 48–21 +27 60
2. Mol Fehérvár FC 26 15 6 5 47–23 +24 51
3. Mezőkövesd Zsóry FC 26 13 6 7 37–22 +15 45
4. Diósgyőri VTK 26 12 4 10 36–33 +3 40
5. Puskás Akadémia FC 26 10 10 6 40–32 +8 40
6. Budapest Honvéd 26 10 7 9 28–33 –5 37
7. Kisvárda 26 10 4 12 36–36 0 34
8. Zalaegerszegi TE FC 26 8 7 11 40–37 +3 31
9. Debreceni VSC 26 9 3 14 38–49 –11 30
10. Újpest FC 26 8 5 13 31–39 –8 29
11. Paksi FC 26 8 5 13 30–42 –12 29
12. Kaposvári Rákóczi FC26312219–63–4410
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik