Vidi: a játékosok beszéltek az elnökkel – nem Pintér lesz az edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.05. 12:55
null
Pintér Attila nem lesz a Videoton vezetőedzője (Fotó: NS-archív)
Információnk szerint a Puskás AFC elleni győztes (3–2) bajnokit követően a Videoton játékosai még szombat este egyeztettek a fehérvári klub vezetőivel – köztük Garancsi István tulajdonossal – a vezetőedzői poszt egyik várományosának tekinthető Pintér Attiláról. Úgy tudjuk, hogy a fehérvári futballisták jelezték fenntartásaikat a szakemberrel kapcsolatosan – a drukkerek ezt már megtették a találkozó alatt –, így a korábbi hírekkel ellentétben ma aligha jelentik be a Videotonnál az új vezetőedzőt.

 

 

A múlt héten arról számolhattunk be, hogy Pintér az első számú jelölt a fehérvári kispadra, és az érintett felek már egyeztettek is egymással. A felcsútiak elleni hazai találkozón – mint arról ugyancsak hírt adtunk – a fehérvári drukkerek is Pintér kinevezése ellen foglaltak állást. Információink szerint a fehérvári klubvezetők – sok választásuk ezek után nem lévén – arra a következtetésre jutottak, hogy máshol keresik a megoldást: Pintér Attila nem lesz a Videoton vezetőedzője.

A szakember annak idején a Ferencváros bajnokcsapatától távozott belső nyomásra: a játékosok petíciót fogalmaztak meg, amelyben arról tájékoztatták a klubvezetőket, hogy a jövőben nem kívánnak együtt dolgozni Pintér Attilával.

Pintér mellett képben van (volt?) még jelöltként Bódog Tamás – a Mezey-féle fehérvári bajnokcsapat pályaedzője – és Egervári Sándor is. A volt szövetségi kapitányról azonban köztudott, hogy szezon közben nem szívesen vesz át csapatot és vállal beugró szerepet, ehhez az elvéhez tudomásunk szerint most is ragaszkodik. Úgy tudjuk, hogy a bajnokság végéig magyar tréner irányítja majd a fehérváriakat, akikhez csak a nyáron érkezik külföldi tréner.

A Videotont jelenleg megbízott vezetőedzőként irányító Pető Tamásnak nincs pro licences végzettsége, az NB I-es feltételeknek ebből a szempontból Disztl László felel meg, aki az NB III Nyugati csoportjában éllovas második csapat szakmai munkájáért felel.

Legfrissebb hírek

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 19:45

Székesfehérváron folytatja a Vasas korábbi támadója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.16. 13:15

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Németh Dániel mesternégyest szerzett, a Videoton kiütötte a Csákvárt

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 16:50

Hivatalos: fiatal csatárt szerződtetett a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.13. 18:14

NB II: távozik a Videoton középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.13. 13:04

Az ETO a második félidőben megtörte a Vidi ellenállását a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 19:52

Kovács Krisztián az ETO-ban átélte már azt, amire most a Vidivel készül Győrben

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 08:36
Ezek is érdekelhetik