Videoton: Vaskó nagyon dühös volt „motiválatlan” társaira a vereség után

Vágólapra másolva!
2011.04.18. 12:02
A Videoton hivatalos honlapján a csapat több játékosa is értékelte a tegnapi bajnokin történeteket. A Haladás ellen 2–0-ra elveszített találkozót követően Vaskó Tamás volt a legkritikusabb a csapattal szemben, aki szerint néhány társa motiválatlanul játszott.

Vaskó Tamás: – Ha valakit nem motivál eléggé a kitűzött cél, a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése, amelyre minden esélyünk megvan, sőt még az ezzel járó prémium sem, az most szóljon, szerintem akadnak, akik szívesen átvennék a helyét. Sajnos többekből is hiányzott az alázat ezen a mérkőzésen, pedig pont az ilyen nehéz ellenfelek ellen, idegen pályán kellene megmutatnunk, mit tudunk, és jobban kellene küzdenünk. Elvesztettünk egy csomó párharcot, ráadásul csak lődörögtünk a pályán és még csak a saját játékunkat sem játszottuk. Nagyon mérges vagyok, amiatt, hogy legalább egy döntetlent nem tudtunk elérni egy nálunk gyengébb csapat ellen. Ugyanilyen nehéz lesz a hátralévő pár meccsünk is, és ha nem tudunk változtatni, gondok lehetnek. Tíz pontot azért gyorsan el lehet szórakozni...Vaskó Tamás: – Ha valakit nem motivál eléggé a kitűzött cél, a bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése, amelyre minden esélyünk megvan, sőt még az ezzel járó prémium sem, az most szóljon, szerintem akadnak, akik szívesen átvennék a helyét. Sajnos többekből is hiányzott az alázat ezen a mérkőzésen, pedig pont az ilyen nehéz ellenfelek ellen, idegen pályán kellene megmutatnunk, mit tudunk, és jobban kellene küzdenünk. Elvesztettünk egy csomó párharcot, ráadásul csak lődörögtünk a pályán és még csak a saját játékunkat sem játszottuk. Nagyon mérges vagyok, amiatt, hogy legalább egy döntetlent nem tudtunk elérni egy nálunk gyengébb csapat ellen. Ugyanilyen nehéz lesz a hátralévő pár meccsünk is, és ha nem tudunk változtatni, gondok lehetnek. Tíz pontot azért gyorsan el lehet szórakozni...

Lipták Zoltán: –Amióta a Videotonban játszom, ennyit még egyetlen egyszer sem kellett védekezzek. A Haladás gyakorlatilag végigtámadta a meccset, különösen a második félidőben éreztem úgy, hogy egyfolytában jönnek. Vélhetően, másként alakult volna a játék képe, ha Lencse berúgja azt az óriási ziccerét, ám ezen már kár rágódni. Annak ellenére, hogy a felkészítésben nem volt hiba, a mester megmondta, hogyan álljunk hozzá a meccshez, végül mégis azon buktunk el, hogy a hazaiak motiváltabbak voltak, mint mi.

Elek Ákos: – A mester valamikor azt mondta, ha megmarad az a belső tartásunk, ami a Fradi, vagy éppen a Zalaegerszeg elleni meccsen jellemzett minket, akkor továbbra is a jó úton járhatunk, ha viszont nem, akkor érhetnek minket meglepetések. Most leginkább ezek a szavak visszhangzanak bennem. Szerencsére sok idő nem marad a búslakodásra, hiszen szerdán már kupameccset játszunk, tehát tovább kell lépnünk.

Sándor György: – Szerintem megvolt a kellő hangulat, az akarat bennünk. Az öltözőben a meccs előtt úgy éreztem, mindenki pozitívan áll hozzá az előttünk álló feladathoz. Nem tudom, nem értem, mi történt, illetve azt, hogy mi nem történt. Az első félidőben még viszonylag kiegyenlített játék folyt, ám a másodikban egyértelműen a szombathelyiek domináltak. Mi nem ehhez vagyunk szokva. Ugyanakkor nem fociztunk, inkább rugdostuk a labdát. Erre szokták mondani, ötlettelenül játszottunk.

Farkas Balázs: – Sajnos csapatként sem működtünk tökéletesen, de támadásban és védekezésben is követtünk el egyéni hibákat, a mérkőzés fordulópontjaiból pedig rosszul jöttünk ki. Én ezekben látom a vereség fő okát, s nem gondolnám, hogy a motivációnkkal lett volna baj, még ha kívülről így is látszott volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik