Az Újpest elhozott egy pontot a Videotontól

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 15:37
null
Kemény küzdelem a fagyos időben (Fotó: Mirkó István)
A Videoton az Újpestet fogadta a labdarúgó NB I 17. fordulójában, és a végig izgalmas, nyílt rangadó 1–1-es döntetlenre végződött.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Bár akad a két csapat között némi távolság a tabellán, méltán nevezhetjük mégis rangadónak a Videoton és az Újpest találkozóját. Nemcsak a veretes történelmi közelmúlt és a két klub között zajló tekintélyes méretű játékosvándorlás miatt, hanem azért is, mert a nyáron Újpesten egy igazán parázs hangulatú mérkőzést vívtak a felek.

TŰZIJÁTÉK A KEZDÉS ELŐTT
A hazai szurkolói csoport, a Red Blue Devils 20. születésnapja alkalmából a mérkőzés előtt ötletes élőképpel és (legális) tűzijátékkal köszöntötte önmagát.

A lila-fehéreknél Jos Daerden mester egy kezén meg tudta számolni sérültjeit, ami nagy szó csapata háza táján; kollégája, Paulo Sousa pedig azzal is megmutatta, hogy nem az Európa-ligára koncentrál már elsődlegesen, hogy úgymond alapcsapatát küldte pályára. Amelyben a középpálya kreatív szekciójában egymás mellett kapott helyet a két karmester, Kovács István és Sándor György, oldalukon ráadásul Gyurcsó Ádámmal.

JÖTTEK-MENTEK
A Videotontól az Újpesthez:
2011, Dusan Vasziljevics
2010, Sitku Illés
2009, Demjén Gábor, k.
2008, Simek Péter
2007, Mario Bozsics
2005, Fodor Marcell
2001, Szlezák Zoltán
1997, Tóth Norbert
1997, Korsós Attila
Az Újpesttől a Videotonhoz:
2011, Nikola Mitrovics, 260.000 euró
2010, Vaskó Tamás, 500.000
2010, Dusan Vasziljevics, ingyen
2009, Lipták Zoltán, 260.000
2009, Sándor György, 185.000
2009, Sitku Illés
2005, Simek Péter
2005, Farkas I Balázs
2002, Frantisek Kunzo
2001, Szlezák Zoltán
2001, Terjék Lajos
2001, Kiskapusi Balázs
2001, Dvéri Zsolt
2000, Korsós Attila
2000, Csillag Krisztián
1998, Kozma István

A kapuban pedig azzal a Mladen Bozsoviccsal, aki a 8. percben a rosszabbik arcát mutatta, és csúnyán elnézett egy beadást, miközben védője, Héctor Sánchez sem állt a helyzet magaslatán – Remili Mohamed pedig két lépésről az üres kapuba fejelt.

A hazaiak azonnal „átvették a hatalmat" a pályán a kapott gól után, és az első negyedóra végén egyenlíthettek volna, de az NB I második legértékesebb labdarúgója, Renato Neto nagy helyzetben a fehérvári ultrákhoz küldte a sárga színű labdát. Ezt követően következett Sousa magánszáma Kassai Viktorral, majd egy szabadrúgás után Nikolics Nemanja középre tartó fejesét az újpestiek kapusa, Balajcza Szabolcs nagyon rossz helyre ütötte ki, Renato Neto pedig közelről a kapuba talált.

Sousa a szakmával is foglalkozott azért, Héctor Sánchez helyére Filipe Oliveirát akarta beküldeni a 30. percben, de a portugál végül az időközben lesérülő Nikola Mitrovics helyére kocogott be (így is merész húzás volt ez a szakembertől). A következő helyzet is a Vidié volt, Gyurcsó szabadrúgása kevéssel suhant el a jobb alsó mellett, miközben a vendégek sem csak a biztonságos védekezéssel foglalkoztak – de nehezen akartak rájönni, hogy a felívelt, lágyan pörgetett labdákkal nem sokra jutnak. A szünet előtt Sándor egy szép lövéssel kis híján bevette Balajcza kapuját, így a vendégek számára a lehető legjobbkor jött a pihenő. A pihenő után is a Videoton támadott többet és főleg veszélyesebben, de hol Balajcza védett, hol a védők rúgták el a labdát az utolsó pillanatban a támadók elől az ötösön belül.

LEHŰTÖTTE
A hajrára kezdett eldurvulni a bajnoki, a lehető legjobbkor kezdett el esni a havas eső, ami lehűtötte a kedélyeket.

A kezdeti lendület azonban alábbhagyott, és szép csendesen, ziccerek nélkül csordogáltak az események. Sousa be is küldött egy támadót a balhátvéd, Héctor Sánchez helyére – némi meglepetésre azonban nem olvasóink nagy kedvencét, Torghelle Sándort, hanem a brazil Paraibát. Nem sokkal később aztán pályára lépett a magyar ék is, mégpedig Kovács helyére, így aztán három csatárral rohamozott a hazai csapat az utolsó negyedórában.

Helyzet azonban a kontrázó Újpest előtt adódott, csakhogy Remili remek pozícióból Bozsovicsba bombázta a labdát, majd a kapus egy szögletet Széles Zoltán homlokára bokszolt, de ezt is megúszta a montenegrói.

Kollégája, Balajcza a 88. percben nagyot védett Sándor közeli fejesénél, majd amikor nem sokkal később már ő is verve volt, Szélesi mentett elképesztően nagyot becsúszva Oliveira lövésénél. Maradt tehát a döntetlen, amivel egyértelműen a vendégek lehetnek elégedettebbek.

A végére egyre sűrűbb pelyhekben hullt a hó – ideje volt már, hogy véget érjenek a küzdelmek a magyar élvonalban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
A MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 17 9 5 3 28–18 +10 32
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Videoton FC 17 7 5 5 21–15 +6 26
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
6. Diósgyőri VTK 17 6 6 5 17–19 –2 24
7. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
8. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
9. Újpest FC 17 5 7 5 25–22 +3 22
10. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
11. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
12. KTE-Phoenix Mecano 17 5 5 7 21–26 –5 20
13. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
14. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
15. Egri FC 17 2 5 10 15–30 –15 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik