Videoton: orvosi vizsgálat és Felcsút, szerdától Ausztria

2013.06.18. 22:58
A Videoton labdarúgócsapata szerdán már Ausztriában folytatja a nyári felkészülést – az utolsó magyarországi nap eseményeiről a klub honlapja, a vidi.hu számolt be.

A vezetőedző, José Gomes este nyolc óra után tartott edzést a fehérvári csapatnak Felcsúton. A késői kezdés oka, hogy a játékosok orvosi felmérésen vettek részt: fogászati, belgyógyászati, mozgásszervi, kardiológiai és terheléses vizsgálatokon kellett megjelenniük a délután folyamán.

„A hétfői napon vér- és vizeletvizsgálatokat végeztünk, melyek eredményeit összevetettük a kedden készített szakorvosi felmérésekkel. A komplex eredményeket egyénekre lebontva juttatjuk majd el a szakmai stábhoz. Azt már most el tudom mondani, hogy jó fizikális állapotban érkeztek vissza a játékosok, természetesen, aki messziről utazott, egy kicsit fáradtabb, de összességében nagyon jók lettek az eredmények” – nyilatkozta a klubhonlapnak dr. Kovács Tibor, a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központ orvos igazgatója.

Legfrissebb hírek

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Újabb játékossal hosszabbított szerződést az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 15:34

NB II: hosszabbított a Videoton csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 10:35

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 10:08

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50
Ezek is érdekelhetik