Videoton: Kötelező győznünk a Szolnok ellen - Lipták Zoltán

Vágólapra másolva!
2010.09.10. 14:56
Lipták Zoltán, a Videoton védője úgy véli, hogy csapata számára kötelező a három pont megszerzése az újonc Szolnok elleni hétvégi bajnokin. A válogatott játékos erről klubja hivatalos honlapjának adott interjújában beszélt.

„Mindenképpen a három pont megszerzése a cél. Ugyanakkor tudom, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés. Ismerem a szintén salgótarjáni születésű edzőt, Vágó Attilát, aki egységes, jól szervezett csapatokat szokott építeni. Arra számítok, hogy vasárnap is egy ilyen jellegű Szolnok áll ki ellenünk. Hangsúlyozom viszont még egyszer, nekünk mindenképpen nyernünk kell! A válogatottakból mindenki visszatért, lezárta az elmúlt bő egy hetet. Szét kell tudni választani a két dolgot, más a válogatott és más a klubcsapat. Úgy érzem, mentális és fizikai szempontból is mindannyian készen vagyunk a Szolnok elleni meccsre" – nyilatkozta Lipták Zoltán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik