Videoton: Harasztit elcserélik Hefflerre a Pakssal

Vágólapra másolva!
2014.08.28. 09:34
null
Heffler Tibor a Videotonban folytatja pályafutását (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Videoton labdarúgócsapata megegyezett a Pakssal: a válogatott  Heffler Tibor Székesfehérváron, Haraszti Zsolt pedig Pakson folytatja pályafutását.

 

A Videoton Pakson nevelkedő szélsője, Haraszti Zsolt ebben a szezonban még nem kapott lehetőséget az NB I listavezetőjénél, így már korábban szóba került, hogy távozik a klubtól.

Több csapat is érdeklődött iránta, köztük a 22 éves játékos korábbi klubja, a Paks, amelynél ráadásul a szélső édesapja, id. Haraszti Zsolt az ügyvezető.

A Videoton végül a tolnai klubbal egyezett meg, méghozzá játékoscserében. A védelemben és a középpályán is bevethető, eddigi csapatában kulcsembernek számító, kétszeres válogatott Heffler Tibor kerül Haraszti ellenértékeként Paksról Fehérvárra.

A klubok egyelőre nem adtak tájékoztatást az üzletről. Értesüléseink szerint Heffler három évre kötelezi el magát a Videotonhoz, de azt nem tudni, hogy Haraszti mennyi időre ír alá Paksra, hogy végleg vagy csak kölcsönbe kerül-e vissza a tolnaiakhoz. Utóbbi esetben valószínűsíthetően a szélsőn kívül némi átigazolási díj is érkezik a paksiakhoz Hefflerért cserébe.

A hivatalos bejelentés még a héten várható (a magyar átigazolási piac hétfőn éjfélkor zár).


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, PAFC – kölcsönből vissza), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Heffler Tibor (Paks), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Szofian Sakla (marokkói, Betis B – Spanyolország), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, legutóbb Haladás, kölcsönben), Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Feczesin Róbert (szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország)
Távozott/távozhat: VaszilioszAposztolopulosz (görög, ?), Vítor Gomes (portugál, Moreirense – Portugália), Haraszti Zsolt (Paks), Leo Lelis (brazil, ?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, Vitória Setúbal – Portugália), Mamadu (bissau-guineai, Portimonense – Portugália), Moris Enete (nigériai, ?), Nildo Petrolina (brazil, Arouca – Portugália), Paraíba (brazil, Pacos Ferrerira – Portugália), Milan Perics (PMFC után Dunaújváros – kölcsönbe), Thiago Ryan (brazil, ?), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia után Dunaújváros – kölcsönbe), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Tomás Tujvel (szlovák, KTE – kölcsönbe), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Szolnok után Dunaújváros – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Roda), Radó András (Haladás)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM-PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Hahn János (Puskás Akadémia), Haraszti Zsolt (Videoton), Simon András (Győr), Tamási Zsolt (Parma – Olaszország), Tóth Dániel (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Heffler Norbert (soproni kölcsön után PMFC végleg), Heffler Tibor (Videoton), Horváth Gábor (?), Lázok János (?), Nagy István (Szolnok, kölcsön után ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (Haladás), Simon Attila (Wolfsberger AC – Ausztria), Tóth Bence (Szolnok), Tóth Dániel (Szolnok – kölcsönbe), Windecker József (Győri ETO – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik