Videoton: Ez az út vezet a végső sikerek felé - Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.26. 20:58
A Videoton a kétgólos védő, Juhász Roland vezérletével győzte le 3–0-ra az egy félidőt emberelőnyben játszó Lombard Pápát. Juhász szerint ezen az úton kell tovább haladniuk.

„Mindig örülök, ha gólt szerzek, még a régi csatáridőszakomból jó érzéssel tölt el, ha gólt érek el. Nem sűrűn dupláztam, ez a második alakalom, de örülök, hogy ma ezzel a két góllal hozzájárultam a csapat sikeréhez” – nyilatkozta a Sport Tv-nek a Videoton védője, Juhász Roland, aki 2013 májusában a Kecskemét elleni bajnokin szerzett két gólt.Juhász Roland, aki 2013 májusában a Kecskemét elleni bajnokin szerzett két gólt.

„Jól játszott a csapat, annak ellenére, hogy tíz emberrel fociztunk. Ezen az úton kell tovább haladnunk a végső sikereink eléréséhez. Az első tíz percben kicsit meg voltunk illetődve, aztán a második gól után már kifejezetten jól játszottunk, magabiztosan tartottuk a labdát, majd jött a harmadik gól is. Úgy érzem, a háromgólos különbség is teljesen reális” – tette hozzá a fehérváriak futballistája.

Legfrissebb hírek

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
18 órája

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:34

NS-infó: Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 13:06

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 19:45
Ezek is érdekelhetik