Videoton: Burcsa Győző lemondott, és távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.17. 14:46
null
A Videoton csak szenved a 2015–2016-os szezonban – a klubigazgató, Burcsa Győző az első távozó (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy Burcsa Győző klubigazgató felajánlotta lemondását, amelyet a vezetőség elfogadott. Kérdés még, Burcsával együtt távozik-e a csapat vezetőedzője, a francia Bernard Casoni – a délutáni edzést a Nemzeti Sport értesülései szerint már Pető Tamás másodedző vezényelheti.

 

Az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül adjuk közre a vidi.hu-n megjelentetett kommünikét.

„A Videoton FC NB I-es csapata a hétvégi, Vasas elleni vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került. A bekövetkezett eredmények a labdarúgásban természetszerűleg megoldást igényelnek.

A játékosállomány változásait nem tudtuk megakadályozni, ezért az idei szezon kezdetére a csapatépítésben komoly lemaradásunk alakult ki. Megbízatásom kezdete óta hosszú távú tervekben gondolkodtunk, amelynek eddig csak a kezdeti lépéseit tudtuk megtenni. Az elmúlt időszak alatt minden, a klub számára fontos döntésemet a klub vezetősége egyetértésével hoztam meg. Ezen döntések adták munkám irányvonalait. A szakmai munka minősége az edző felelőssége, s a klubunknál foglalkoztatott minden edző a szakmai munkájában mindig szabad kezet kapott.

Bízva a sikeresebb folytatásban, s a klub érdekeit figyelembe véve felajánlottam lemondásomat, melyet a klubvezetés elfogadott.

Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a Videoton FC második bajnoki címe megszerzésének. Vezetésem alatt az elmúlt szezonban a klub ismét kupadöntőt játszott. Utánpótlásképző-központunkat beindítottuk, amely szervezetten, hatékonyan működik. Biztos vagyok benne, hogy sok kiváló játékost fognak az első csapat számára a kollégák kinevelni. Második csapatunk az NB III-ban egyre acélosabb teljesítményt mutatva folyamatosan fejlődik.

Munkámban nyújtott segítségéért szeretnék köszönetet mondani klubvezetésünknek. A kölcsönösen jó kapcsolat köztünk a jövőben is megmarad. Szeretném megköszönni a városvezetés támogatását, és mindenki munkáját, aki ezen időszak alatt azon dolgozott, hogy a Videoton FC minél jobb legyen.

Köszönöm a szurkolók nagy részének biztatását is, akik arra ösztönöztek, hogy a nehézségek ellenére se adjam fel. Köszönöm gyerekeim és unokáim türelmét, feleségem kitartó, áldozatos munkáját, ami lehetővé teszi számomra azt, hogy huszonkét éve működő cégünk vezetésébe szinte azonnal, zökkenőmentesen visszatérhetek.

Hajrá, Vidi!

Burcsa Győző

Székesfehérvár, 2015. 08. 17.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik