Videoton: Az új idényben is a bajnoki címért harcolok – Juhász

Vágólapra másolva!
2017.06.05. 09:02
A labdarúgó NB I-ben ezüstérmesként záró Videoton korábbi válogatott védője, Juhász Roland a klub hivatalos honlapjának beszélt a mögöttünk hagyott szezonról, hogy mikor érezte legmeggyőzőbbnek a csapatát, mi esett különösen jól neki Kispesten, továbbá kitért az Európa-ligára és a következő bajnokságra is.

„A következőszezonra nézve fontos feladat, hogy a csapat teljesítménye a lehető legkiegyensúlyozottabb legyen, minél kevesebb és rövidebb ideig tartó hullámvölggyel. A másik, amiben feltétlenül előre kell majd lépnünk, az az idegenbeli szereplés, hiszen sok pontot hullajtottunk el vendégként, amelyek hiányoztak a végelszámolásánál” – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak.

„A Fradi elleni utolsó hazai mérkőzésen éreztem a legmeggyőzőbbnek a csapatot, azt láttam akkor, hogy ezzel a teljesítménnyel akár nemzetközi porondon is helyt tudunk majd állni, ráadásul a hangulat is szenzációs volt. Jó érzés, hogy ebben a szezonban nagyon egymásra találtunk a szurkolókkal, mellettünk álltak, rengeteget segítettek nekünk. Még az utolsó meccs után is megtapsoltak,ami nekem külön jólesett” – utalt a Honvéd otthonában elveszített „bajnoki döntőre” a korábbi válogatott játékos.

„Remélem, hogy jövőre vissza tudjuk adni nekik ezt a sok pozitív élményt, pillanatot, amit kaptunk tőlük. Nem kétséges, hogy van bennünk hiányérzet a szurkolókkal szemben, hiszen nem sikerült őket a szezonban maximálisan kiszolgálni. Az elmúlt egy hétbena pihenésre koncentráltam,a telefont is próbáltam minél jobban kizárni az életemből. Nem is annyira fizikailag, mint mentálisan kellett egy kicsit feltöltődnöm, hogy aztán felfrissült fejjel, maximális koncentrációval tudjam segíteni a csapatot.”

„Fontos lenne, hogy idén az Európa-ligában is jól teljesítsünk, mert úgy gondolom, ahhoz, hogy a magyar futball előrébb tudjon lépni, nemcsak a válogatottnak, de a klubcsapatoknak is méltón kell az európai porondon szerepelnie. A jó nemzetközi szereplés mellett ráadásul a bajnokságban is teljes erőbedobással kell teljesítenünk, hiszen nem kétséges, hogy a bajnoki cím az elvárás jövőre. Korábban kérdezték tőlem, hogy most, hogy már nem vagyok válogatott, tudok-e eléggé motivált maradni. Abszolút motivált vagyok! Bár 34 leszek idén, nem érzem úgy, hogy a levezetés következik, ha lehetőséget kapok, én következő idényben is a bajnoki címért fogok harcolni” – tette hozzá a fehérváriak játékosa.Juhász Roland a vidi.hu-nak.

„A Fradi elleni utolsó hazai mérkőzésen éreztem a legmeggyőzőbbnek a csapatot, azt láttam akkor, hogy ezzel a teljesítménnyel akár nemzetközi porondon is helyt tudunk majd állni, ráadásul a hangulat is szenzációs volt. Jó érzés, hogy ebben a szezonban nagyon egymásra találtunk a szurkolókkal, mellettünk álltak, rengeteget segítettek nekünk. Még az utolsó meccs után is megtapsoltak,ami nekem külön jólesett” – utalt a Honvéd otthonában elveszített „bajnoki döntőre” a korábbi válogatott játékos.

„Remélem, hogy jövőre vissza tudjuk adni nekik ezt a sok pozitív élményt, pillanatot, amit kaptunk tőlük. Nem kétséges, hogy van bennünk hiányérzet a szurkolókkal szemben, hiszen nem sikerült őket a szezonban maximálisan kiszolgálni. Az elmúlt egy hétbena pihenésre koncentráltam,a telefont is próbáltam minél jobban kizárni az életemből. Nem is annyira fizikailag, mint mentálisan kellett egy kicsit feltöltődnöm, hogy aztán felfrissült fejjel, maximális koncentrációval tudjam segíteni a csapatot.”

„Fontos lenne, hogy idén az Európa-ligában is jól teljesítsünk, mert úgy gondolom, ahhoz, hogy a magyar futball előrébb tudjon lépni, nemcsak a válogatottnak, de a klubcsapatoknak is méltón kell az európai porondon szerepelnie. A jó nemzetközi szereplés mellett ráadásul a bajnokságban is teljes erőbedobással kell teljesítenünk, hiszen nem kétséges, hogy a bajnoki cím az elvárás jövőre. Korábban kérdezték tőlem, hogy most, hogy már nem vagyok válogatott, tudok-e eléggé motivált maradni. Abszolút motivált vagyok! Bár 34 leszek idén, nem érzem úgy, hogy a levezetés következik, ha lehetőséget kapok, én következő idényben is a bajnoki címért fogok harcolni” – tette hozzá a fehérváriak játékosa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik