Videoton: akkor is lesz meccs, ha a Vác nem lép pályára

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2013.02.26. 19:50
Amennyiben a Vác – akárcsak szombaton - nem áll ki szerdán a Videoton elleni labdarúgó Magyar Kupa-negyeddöntőre, akkor a székesfehérváriak az NB II Nyugati csoportjában listavezető Puskás Akadémiával mérkőznek meg – adta hírül a csapat hivatalos honlapja.

A Videoton honlapján, a vidi.hu-n kedden jelezte: mindenképpen lesz meccs szerdán a Sóstói Stadionban. Ha a Vác ellen, akkor az 18.00 órakor, ha pedig az NB II Nyugati-csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémiával, akkor az várhatóan 18.45 órakor kezdődik.

A másodosztályú Vác ugyancsak honlapján jelezte: levélben tájékoztatták a labdarúgókat arról, hogy fegyelmi következményei lesznek rájuk, illetve a klubra nézve is annak, ha ismételten nem lépnek pályára.
A magyar szövetség mindenesetre rendkívüli licencvizsgálatot tart a Vácnál, és az elmaradt szombati mérkőzés kapcsán a verseny-, illetve a fegyelmi bizottság dönt.

Mint ismeretes, a váci futballisták azért nem vállalták a szombati találkozót, mert a klub tartozik nekik, és erkölcsi okokból nem hajlandóak együtt dolgozni Héger József klubvezetővel. Az 1994-ben bajnokságot nyert, jelenleg az NB II Keleti csoportjában 6. helyen álló csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angol John Marshall között.

A Nemzetei Sport Online információi szerint a váci játékosok álláspontja nem változott, ezért valószínűleg holnap sem lépnek pályára a Videoton ellen.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57