Véber miatt indult a rendőrségi nyomozás

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 11:31
null
Véber nemcsak a pályán vehemens, a stadionon kívül sem hazudtolja meg önmagát (Fotó: Török Attila, NS-archív)
A Blikk információi szerint az élvonalbeli újonc Lombard Pápa labdarúgócsapatának vezetőedzője, Véber György két héttel ezelőtt olyan magatartást tanúsított egy pápai kávézóban, hogy a rendőrség garázdaság miatt megkezdte a nyomozást az ügyben. Utóbbit egyébként megerősítette Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A napilap úgy értesült, hogy a tréner egy barátjával érkezett a pápai Teddy Bear nevű kávézóba, amelynek tulajdonosa, Németh Ildikó elmondta: Véber mindenkivel kötekedett, majd hangoskodott, és aki a közelébe ment, arra sértő megjegyzést tett. Később belevágott a falon lévő képek egyikébe, majd többször lefejelte  (!) a pultot.

A NIGÉRIAI LÉGIÓS
A PÁPAIAKKAL VÁGYIK A BL-BE
Alig egy hónapja érkezett a Lombard Pápához David Solomon Abwo, de máris merész terveket szövöget új csapatával. A nigériai játékossal a lombardfcpapa.hu készített interjút.
„Az ügynököm révén kerültem Pápára. Amint ideérkeztem, rögtön megszerettem a klubot, végül ideszerződtem. Ezt megelőzően Franciaországban, az US Créteil-Lusitanos együttesében futballoztam, amely a harmadosztályban játszik. Tisztában voltam vele, hogy a Lombard FC Pápa a magyar NB I-ben szerepel, ezt már korábban is mondták, és az első osztály az első osztály, legyünk bárhol a világban. A gárda jó helyet foglal el a tabellán, roppant erős csapatunk van. Azt akarom, hogy minél magasabb szintre jusson a klub, lehetőleg az én segítségemmel. Céljaim közt szerepel az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában való részvétel, természetesen a Lombard FC Pápával.”

Ekkor a személyzet távozásra szólította fel, amit Véber ugyancsak nem hagyott szó nélkül: távoztában még az ajtóba is belerúgott. A helyiek természetesen felismerték a helyi futballcsapat trénerét, de nem akceptálták ismertségét és elismertségét sem – Véber irányításával az újonc a hetedik helyen zárta az őszi idényt –, kihívták a helyi rendőröket, akik a sértettek feljelentését, illetve a szokásos jegyzőkönyvek felvételét követően garázdaság vádjával elindították a nyomozást.

Véber György nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

A pápaiak jelenlegi vezetőedzőjének, az újpesti közönség egykori kedvencének nem ez az első esete, hogy nyilvános helyen másokat felháborító módon viselkedik. Még játékosként kislánya megszületését a IV. kerületi piacon ünnepelte, a szemtanúk állítása szerint nem túl józan állapotban.

A helyi piacfelügyelő távozásra szólította fel a több vásárlót, járókelőt is megsértő, hangoskodó Vébert, aki ennek nem tett eleget. A szót tett követte: Véber ágyékon rúgta a nála két fejjel magasabb és harminc kilóval nehezebb piacfelügyelőt, aki ennek ellenére ura maradt önmagának és a helyzetnek, majd erőnek erejével kitessékelte a magáról megfeledkezett labdarúgót a piac területéről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik