Vasas: súlyos probléma miatt távozhat a válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.10. 09:53
Korábban már beszámoltunk róla, hogy nem kezdte meg a felkészülést a Vasas labdarúgócsapatával az ötszörös cseh válogatott védő, Ján Simunek. A Nemzeti Sport úgy tudja, lehet, hogy már vissza sem tér Magyarországra a nyáron szerződtetett légiós...

Nem vett részt a Vasas hétfői edzésén, és nem utazott el a csapattal Mátraházára a csapat cseh védője, Ján Simunek, akit a klub honlapján közölt edzésriport szerint csípősérüléssel Csehországban kezelnek.

A Nemzeti Sport értesülése szerint súlyos problémáról van szó, amely miatt a játékost nem is lehet versenyszerűen terhelni a jövőben sem.

Könnyen elképzelhető, hogy a tavaly nyáron a prágai Duklából szerződtetett harmincéves labdarúgót – aki sérülései miatt így is csak két bajnoki meccset játszhatott – többé nem látjuk a Vasas mezében futballozni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nikolaosz Vergosz (görög, Olympiakosz Pireusz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Ján Simunek (cseh)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik