Vasas: Présinger Ádám tavasszal Angyalföldön szerepel - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 14:04
Címkék
Présinger Ádám, a Videoton védője a tavasszal kölcsönjátékosként a Vasas labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A Nemzeti Sport korábbi információját az együttes vezetőedzője, Komjáti András erősítette meg.

„Minden félnek, értem ezalatt a két érintett klubot, valamint a Vasast és a játékost, sikerült megegyeznie egymással, így Présinger Ádám fél évre kölcsönben szerepel majd nálunk – mondta Komjáti András a Nemzeti Sport Online-nak. – A játékost holnap edzésre várjuk."

Az U20-as világbajnoki bronzérmes futballista Fehérváron a második számú csapatban szerepelt.

Az angyalföldi szakember Nagy Patrikról is említést tett. A Ferencváros középpályása próbajátékon szerepel a piros-kékeknél, a nyáron az osztrák Rapid Wientől hazatérő 20 éves játékos a szerdai felkészülési mérkőzésen már pályára lépett, illetve a második csapat csütörtöki összecsapásán is bizonyíthat. Amennyiben sikerül meggyőznie a szakvezetést – ez a találkozó után válik véglegessé –, abban az esetben megkezdődhetnek a tárgyalások szerződtetésének feltételeiről.

Legfrissebb hírek

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
6 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 órája

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
6 órája

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
7 órája

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
7 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik