Vasas: Nem téma az edzőváltás – Vancsa Miklós

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 08:26
A Vasas labdarúgócsapatának ügyvezetője, Vancsa Miklós elmondta, Angyalföldön a gyengébb őszi szereplés ellenére nem terveznek nagy változást a játékoskeretben, Michael Oenning vezetőedző sorsáról pedig egyedül a tulajdonos, Jámbor János dönthet.



Amikor szeptemberben a Vasas legyőzte a Videotont és Kispesten 4–1-re a Honvédot, a bajnoki tabella negyedik helyén is állt, s úgy tűnt, ebben a szezonban is éremért küzdhet. Azóta viszont...

Nyolc meccsen két pont (a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd elleni döntetlennel), hat vereség (Diósgyőr, Balmazújváros, Újpest, Debrecen, Paks, Ferencváros) – a dobogós álmok messze vannak már. Innen is, onnan is azt lehetett hallani, hogy edzőváltásra kerülhet a sor Angyalföldön, a legtöbben a klubhoz ezer szállal kötődő Mészöly Gézát látják máris Michael Oenning helyén a kispadon.

„Nem téma az edzőváltás – mondta a Nemzeti Sport kérdésére Vancsa Miklós, a klub ügyvezető igazgatója. – Az ilyen horderejű ügyekben Jámbor János tulajdonos dönt, és a klub soha nem is tett ilyen tartalmú kijelentést."

A klubvezető hozzátette, természetesen nem elégedettek a csapat szereplésével, kiváltképp az utolsó nyolc forduló történéseivel, az ezeken szerény két pontot eredményező produkcióban edzőnek, játékosnak egyaránt megvan a felelőssége.

„És a vezetőnek is, tegyük hozzá – mondta Vancsa Miklós. – Nyilván értékeljük az elmúlt időszakot, és megbeszéljük, mi változhat, hogy jobb legyen a tavasz, mint az ősz vége. A keretben nem tervezünk nagy változást, de ahogy lenni szokott, ha valakiért visszautasíthatatlan ajánlat érkezik, elengedjük. Egy- két poszton erősítenénk, de télen nagyon nehéz megfelelő minőségű játékost találni nem elviselhetetlenül drágán."

A kérdés persze az, mi lehet a cél? A Vasas ugye az előző szezon meglepetéscsapata volt, amikor még a bajnoki címre is esélyesnek tűnt, akad, aki szerint a végső befutó Honvéd kerete nem volt számottevően erősebb, mint a piros-kékeké, ezek után nyilván nem könnyű megélni ezt az időszakot.

„Az igazság a kettő között lehet – mondta az ügyvezető. – A keretünk nyilvánvalóan sokkal többre hivatott, mint a kilencedik helyen azt figyelni, hogy két ponttal mögöttünk már a kieső helyen lévők egyike van. Hasonló kerettel a mezőnyből kiemelkedő két csapatot, a Ferencvárost és a Videotont nem is olyan régen legyőztük, szerintem a kettő mögött nincs jelentős különbség, a többi csapat között apróságok dönthetnek, az akarat, a mentális erő sokat számíthat. Jobb tavaszban bízunk, de úgy gondoljuk, az edző és a csapat megérdemli az esélyt a javításra.”

A Vasas szurkolói az NSO Tv-nek beszéltek az edzőkérdésről...

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik