Vasas: magyar válogatott érkezik; Berecz mellé gumicukor is jár

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 09:09
null
Berecz Zsombor (a labdával) egyelőre nem szerződik Olaszországba (Fotó: Dömötör Csaba)
A Vasas labdarúgócsapatának ügyvezetője, Vancsa Miklós a Nemzeti Sport megkeresésére reagált a Berecz Zsomborról szóló olaszországi sajtóhírekre, és beszélt a piros-kékek keretében várható további változásokról. Elmondta, keddtől a Vasassal edz a 31 éves, 22-szeres válogatott Laczkó Zsolt is, aki legutóbb a Honvédban futballozott a Paks kölcsönjátékosaként, jelenleg szabadon igazolható.

– Tanul már olaszul Berecz Zsombor?
– Támogatom, ha egy futballista tanul, de ha arra céloz, hogy Berecz Zsombor Olaszországba szerződik, akkor még várhat a nyelvtanulással – mondta Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője. – Olvastam a vele kapcsolatos legfrissebb hírt, és bevallom, megemelkedett tőle a vérnyomásom.

– Olasz forrásokra hivatkozva azt olvashattuk, hogy az egyszeres válogatott a második ligás Salernitana első számú kiszemeltje, mi több, az itáliai klubnál már azt is tudni vélik, hogy kölcsönbe vinnék a magyar fiút...
– ...és Berecz Zsombor mellé csomagolnánk nekik gumicukrot, sőt, felajánlanánk Vida Mátét, a masszőrünket és Keresztúri Bandit, a technikai vezetőnket is. Tudom, hogy hírverseny van, különösen télen, de arra kérnék mindenkit, ha a Vasassal kapcsolatos pletykát hall, bátran hívjon föl, és elmondom az igazságot. Minket senki sem keresett Olaszországból, ezért is bosszantó, hogy kölcsönvételről, bármiről írnak vagy beszélnek. Mi természetesen nem zárkózunk el semmiféle tárgyalás elől, ha konkrét ajánlatot kapunk, mérlegelünk.

Vancsa Miklós
Vancsa Miklós

– Sopronba adták kölcsön Czingráber Mátét, és legutóbb Csákvárra Király Botondot. Már nem a keret tagja Jan Simunek, és visszatért Görögországba Nikolaosz Vergosz. Ráadásul egyre inkább úgy tűnik, hogy a tavasszal nem számíthatnak sérülés miatt Kleisz Márkra és Murka Benedekre sem. Nem érzi úgy, hogy karcsú a keret?
– Azt gondolom, ha az ugyancsak kisebb sérüléssel bajlódó Kulcsár Tamás és Gaál Bálint felépül, akkor megfelelő a keretünk. Ettől függetlenül nem tettünk le róla, hogy bővítsük a létszámot. De ilyenkor nem könnyű sem itthon, sem külföldön minőségi futballistát találni. Meghívtunk két fiatal francia labdarúgót, a szakmai stáb próbajátékot szeretett volna, ám ők inkább Németország felé vették az irányt, ahol szerződéssel várták őket.

– Van kiszemelt, aki esetleg Angyalföldre kerülhet?
– Laczkó Zsolt, aki korábban már volt a Vasas játékosa és jelenleg szabadon igazolható, kedden csatlakozik hozzánk és bekapcsolódik az edzésmunkába. Aztán majd a szakmai stáb eldönti, hogy szükség van-e rá.

– Leginkább egy góllövő csatárra lenne szüksége a Vasasnak.

– Egy gólképes csatárnak valóban örülnénk, és persze az sem ártana, ha a csapat végre úgy futballozna, hogy eljusson a gólhelyzetekig. Hiszem, hogy a keretünk alkalmas a céljaink elérésére, igaz, nehéz tavasz vár ránk. Remélem, a játékosok tisztában vannak vele, milyen klub mezét viselik.

– Korábban azt nyilatkozta, hogy Cseke Benjámin, az Újpest labdarúgója is Angyalföldre kerülhet.

– Köztudott, hogy a Vasasban nevelkedett, és valóban szeretnénk, ha visszatérne, csakhogy élő szerződése van az Újpesttel, és egyelőre nem sikerült megállapodnunk a lila-fehérekkel. De ez a téma még nem került le a napirendről.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Egerszegi Tamás (Miedz Legnica – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Cseke Benjámin (Újpest), Laczkó Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb a Paks kölcsönjátékosaként Honvéd, próbajáték)
Távozók: Czingráber Máté (Soproni VSE)
Kölcsönbe távozók: Király Botond (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nikolaosz Vergosz (görög, Olympiakosz Pireusz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jan Simunek (cseh)

A VASAS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor:
január 8–12., Mátraháza; január 31. – február 6., Telki
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK*
Január 13.: Vasas–Szekszárd 3–0 (Ádám – 11-esből, Burmeister, Vaskó)
Január 20.:Vasas–Vecsés 8–0 (Barczi 2, Vaskó, Ádám M. 2, Hangya, Vogyicska, James)
Január 27.:Vasas–Honvéd 0–2
Január 31., 11.00: Vasas–MTK
Február 01., 16.00, Telki: Vasas–Pénzügyőr
Február 04., 10.00, Telki: Vasas–THSE-Szabadkikötő
Február 07., 15.00, Telki: Vasas–Iváncsa
Február 09., 11.00, Telki: Vasas–III. kerületi TVE
Február 11., 14.00: Vasas–Putnok
Február 14., 17.00: Vasas–Monor
Február 17., 11.00, Soroksár: Soroksár–Vasas
*
Azokat a meccseket, melyeknél nem tüntettünk fel külön helyszínt, a Fáy utcai edzőpályán rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik