Vasas: Lázok iránt Angliából érdeklődnek, két debreceni jöhet a héten

Vágólapra másolva!
2011.01.25. 11:48
Utolsó állomásához érkezett a Vasas labdarúgócsapatának túlélőtúrája. Az angyalföldi klub vezetői immár két éve próbálnak új tulajdonost találni a futballcsapathoz – eddig nem sok sikerrel. Ma a befektetőjelöltek személyesen találkoznak az elnökség tagjaival – nyilatkozta  Markovits László ügyvezető a Nemzeti Sportnak. Angyalföldön azonban nemcsak befektetőt, hanem új játékosokat is várnak a héten, Lázok János ugyanakkor távozhat.

„Az is nagy szó, hogy több érdeklődő jelentkezett nálunk – mondta a Nemzeti Sportnak Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke. – Így az elnökségi ülés előtt úgy határoztunk, hogy a befektetőknek lehetőséget adunk arra, hogy személyesen is megjelenjenek a keddi tanácskozáson, és szóban is elmondják terveiket. Mi majd ezek alapján döntünk. Az elnökség megvizsgálva, meghallgatva az ajánlatokat, felhatalmazást ad majd a konkrét tárgyalásra, és a kft. kilencvenkilenc százalékának értékesítésére. A hét végéig így vagy úgy eldől a futballcsapat sorsa.”

Magyar befektetőjelöltekről van szó, és van, aki már írásban is jelezte vételi szándékát. Hogy aztán sikerül-e egyezséget kötni, az hamarosan kiderül.

Már jeleztük, hogy Lázok János mindenképpen távozni akar, iránta van érdeklődés Angliából, de szívesen látnák Győrben és Debrecenben is. Nagy a valószínűsége, hogy a Vasas már a héten kölcsönkapja a DVSC két futballistáját, Szilágyi Pétert és Rezes Lászlót. Velük és a piros-kék hívek egyik kedvencével, a visszatérő Karim Benunesszel erősödhet a keret. Persze az igazi erősítést az jelentheti, ha szerdán vagy csütörtökön közleményt adnak ki a Vasasnál, amelyben az áll: íme, itt az új tulajdonos, aki hosszú távon biztosítani tudja a futballcsapat jövőjét.

Arról ma reggel már beszámoltunk, hogy a Vasas több fiatal tehetsége külföldre szerződhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik