Vasas: A meglévő beruházást nem akartuk kockáztatni – Markovits

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.16. 11:01
Miután sikeresen zárult a közbeszerzés, Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke a klub 106. születésnapján aláírta a Market-KÉSZ konzorciummal kötött generálkivitelezői szerződést az új Illovszky Rudolf Stadionra.

A vasassc.hu-n olvasható hírből kiderül, hogy a megállapodás mindenekelőtt az 5154 férőhelyes stadion megépítéséről szól, mégpedig a keleti lelátó igény szerinti, későbbi bővítésének lehetőségével, amelynek köszönhetően a befogadóképesség elérheti a 6204-et.

A szerződés aláírása után a felek megállapodtak abban, hogy a klub a jövő hétfőn átadja a munkaterületet a kivitelezőnek, majd megkezdődhetnek a munkálatok, amelyek befejezésének tervezett dátuma 2018 nyara.

A keleti lelátó bővíthető lesz
A keleti lelátó bővíthető lesz

Hiába a nyílt levélben megfogalmazott tehát a szurkolói óhaj: nem lesz nagyobb stadionja a Vasasnak. Markovits László klubelnök a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: ennek több oka is van.

„Építési engedéllyel rendelkeztünk, a bontás elindult, sőt, már a generálkivitelezői közbeszerzés folyamatában is benne voltunk, amikor gyakorlatilag a huszonnegyedik órán túl, egy négyéves folyamat végén a szurkolói kérés megfogalmazódott. Ennek ellenére ígéretünknek megfelelően mindent megtettünk, amit lehetett. Jelen esetben konkrétan azt, hogy a stadion úgy épül meg, hogy a későbbiekben ezerötven fővel bővíthető legyen.”

A nagyobb stadion – amelynek tervét folyosói pletykák szerint Orbán Viktor miniszterelnök is támogatta – a klubelnök szerint minimum másfél évvel eltolta volna az átadást.

„Összesen így három szezont kényszerültünk volna albérletben játszani, ami szakmailag kedvezőtlen a labdarúgócsapatunk szempontjából. Emellett azt sem akartuk megkockáztatni, hogy időközben bármilyen tényező miatt esetleg meghiúsuljon a beruházás. Ha ez bekövetkezik, sokkal nagyobb veszteség ér minket, mint amit nyerhettünk volna. Stadionkérdésben az utolsó személyes találkozónk alkalmával abban maradtunk miniszterelnök úrral, hogy a folyamatot az említett racionális okok miatt nem állítjuk le, ezzel együtt minden olyan változtatást, illetve bővítési lehetőséget tervbe veszünk, amely nem befolyásolja a 2018 nyarára tervezett átadást. Továbbá a döntésünknél közrejátszottak egyéb gazdaságossági szempontok is, mint például a stadion későbbi fenntartása, illetve már most hallani olyan jövőbeni támogatási szempontokról, amelyek a meglévő stadionok kihasználtságát is figyelembe veszik majd.”

Markovits László optimistán tekint a jövőbe, de felelős sportvezetőként tisztában van azzal: sok munka vár a most kimondottan jó szezont futó futballcsapatra, amíg az ötezres stadionban rendre telt ház előtt léphet majd pályára.

„Ha ezt elérjük, akkor még mindig megvan a bővítés lehetősége. Mi a saját döntéseinkért felelünk, jó, ha az ember optimista, ám egy klubvezetésnek gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, hiszen a kormányzattól kapott bizalommal élni kell, de nem szabad vele visszaélni. Úgy gondolom, a mi esetünkben a szurkolói érzelmek és a racionális érvek végül jó megoldáshoz vezettek.”

A klubelnök szerint abban az esetben, ha a Vasas, vagy bármelyik fővárosi klubcsapat, amely hozzájuk hasonló méretű stadionnal rendelkezik, nemzetközi kupában csoportkörös részvételt harcolna ki, még a nyolcezres befogadóképesség is kevés lenne.

„Ebben az esetben, már csak a bevételi szempontok miatt is, nagy valószínűség szerint egy nagyobb stadionba, mondjuk az új Puskás Ferenc Stadionba vinnénk a hazai meccseinket.”

Markovits László zárásként az is elmondta: szeretnénk minél egyedibbé, egyben a klubhoz ezer szállal köthetővé tenni az új stadiont.

„Ebben számítunk a szurkolóink segítségére is. Elkezdtünk gyűjteni olyan emléktárgyakat, relikviákat, amelyektől majd még inkább magunkénak érezhetjük az új otthont. Zajlik az egyéb igények felmérése is, örülök, hogy az első kérdőívünket sok drukker kitöltötte, hamarosan jelentkezünk a második résszel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik