Vasas: az NB I-ben játszana a súlyos beteg horvát klasszis

Vágólapra másolva!
2017.03.12. 13:52
null
Ivan Klasnic egyelőre donorra vár, s hisz benne, hogy valamikor még NB I-es játékos is lehet
Az NB I-ben szereplő Vasasban térne vissza a futballpályára a 41-szeres horvát válogatott Ivan Klasnic. A horvát válogatottal a 2004-es és a 2008-as Európa-bajnokságon, illetve a 2006-os vb-n is szereplő játékos 2013-ban vonult vissza, súlyos vesebetegségből gyógyul.

 

„Egyelőre az a célom, hogy minden második nap edzeni tudjak, hogy legalább megizzadjak” – idézik a 37 éves Klasnicothorvát újságok. A labdarúgónál 2007-ben diagnosztizáltak súlyos vesebetegséget, előbb anyja egyik veséjét ültették a szervezetébe, majd miután rosszul reagált rá a szervezete, apjától kapta meg a szervet.

Nyolc hónapos kihagyás után tért vissza a pályára, és a Werder Bremen után a francia Nantes-ban, majd az angol Boltonban is játszott. 2013-ban a Mainztól vonult vissza. Tavaly szeptemberben az átültetett veséjének működése leállt, új szervátültetésre van szüksége, éppen donorra vár, de addig is edz.

„Ha megerősödik a szervezetem, és nem kell járnom dialízisre, rendszeresen edzeni fogok. Nem vagyok olyan, mint néhány korábbi csapattársam, akik 35 éves koruk után ellustulnak és elhíznak – folytatta Klasnic. – Talán még profi játékos is leszek! Tíz éve is mindenki azt mondta, hogy képtelenség visszatérni a pályára, mégis megcsináltam. Soha ne mondd, hogy soha!”

„Michael Oenning jó ismerősöm, a Vasas vezetőedzője a magyar élvonalban, és már hónapok óta könyörgött nekem, hogy legalább egy szezonra térjek vissza, próbáljam ki magam az NB I-ben. Bogarat ültetett a fülembe. Az egészség a legfontosabb, ezzel tisztában vagyok, de elég őrült vagyok ahhoz, hogy még egy próbát tegyek” – mondta a 41 válogatott mérkőzésen 12 gólt szerző Klasnic.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik