Vasas: a Debrecen és a Győr is ajánlatot tett Lázok Jánosért

2011.01.06. 13:44
Címkék
A Vasas labdarúgócsapata ma délelőtt megtartotta első 2011-es tréningjét. A gyakorláson részt vett Lázok János is, aki könnyen lehet, hogy hamarosan távozik, ugyanis a Debrecen és a Győr is konkrét ajánlatot tett érte.

„Lázok Jánosért két konkrét ajánlat érkezett, a DVSC és a Győr jelezte vételi szándékát, de még folynak az egyeztetések" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Vasas ügyvezető elnöke, Markovits László a csapat mai edzésén.

A sajtóban korábban a Ferencváros neve is felvetődött a lehetséges kérők között, de a sportvezető a zöld-fehéreket nem említette az érdeklődők között. A debreceni szerződés lehetőségét ugyanakkor erősítheti az a tény, hogy – amint arról már beszámoltunk – a Vasas szeretne szerződtetni két DVSC-játékost, Szilágyi Pétert és Rezes Lászlót.

Lázoknak egyébként a nyáron lejár a szerződése a Vasasnál, így ha pénzt akarnak kapni érte az angyalföldiek, akkor még a télen túl kell adniuk rajta.

A Vasas idei első tréningjéről a délután folyamán beszámolót közöl az NSO Tv!  

Legfrissebb hírek

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
7 perce

BL-döntő: az MTK Sportparkba várja szurkolóit a PSG

Bajnokok Ligája
10 perce

Roland Garros: Zverev tükörsima győzelemmel kezdett Párizsban

Tenisz
22 perce

Hátsó füves Budapest: Blasz Vegas...

Hátsó füves
36 perce

Dráma a Girón, kiénekelték a szökevények a sajtot a sprinterek szájából, norvég győzelem

Kerékpár
56 perce

Kós Hubert egyetemi csapatánál folytatja az úszást Jackl Vivien

Úszás
1 órája

A túlélésről szólhat a montreali futam – retteg az esőtől az F1 mezőnye

F1
1 órája

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik