Varga: El is felejtettem, hogy 4-1-re kikaptunk a Lokitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.22. 13:10
null
Varga Roland megint kiszaladna a világból örömében (Fotó: NS-archív)
A Magyar Kupa döntőjében a Győri ETO a DVSC-Tevával mérkőzik meg. Varga Roland, a győriek támadója elmondta, a megszerzett bajnoki cím számára nagyobb élmény, mint az U20-as világbajnoki bronzérem. De még nagyobb lesz a mai kupagyőzelem.

 

– Nagy a felhajtás?
– Nem különösebben – felelte Varga Roland a Nemzeti Sport kérdésére. – Mi legalábbis ugyanúgy éljük a mindennapjainkat, ahogyan a bajnoki cím elhódítása előtt. A különbség annyi, hogy az utcán megállítanak, és gratulálnak az elsőségünkhöz.

SZAVAZÁS

Szerdán rendezik a Magyar Kupa döntőjét a kispesti Bozsik-stadionban. Mit vár a finálétól?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Tisztességgel megünnepelték?
– Ahogy illik. Túlzásba persze nem vittük, nem vihettük, mert a szezonnak még nincs vége. A bajnokságot kötelesek vagyunk becsületesen, a legjobb tudásunk szerint befejezni, arról nem szólva, hogy a kupadöntőben is érdekelve vagyunk. Majd ha mindennek vége, lehet lazítani.

– A világhálós lexikon a négy évvel ezelőtti, U20-as világbajnokságon elért harmadik helyét említi eddigi pályafutása legnagyobb sikereként. Nem változott a helyzet az elmúlt napokban?

– Dehogynem! Csodás emlék az egyiptomi torna, de a képzeletbeli ranglistán leszorult a második helyre a bajnoki cím mögé.

– A Magyar Kupa-diadal a kettő közé ékelődne?
– Ha megnyerjük a finálét, az jelentené az új csúcsot. Tudja, úgy vagyok vele, hogy mindig a legfrissebb győzelem a legszebb.

– Komolyan mondja, hogy az MK-sikert értékesebbnek tartaná a bajnokinál?!
– Ideig-óráig mindenképp. Aztán kialakulna a holtverseny az élen... De kérdezem én, hol az az MK-trófea? Egyelőre nem jelentették ki, hogy játék nélkül a Győré, és valami azt súgja, előre nem is adják oda. Vagyis a pályán kell tennünk azért, hogy a miénk legyen.

– Két csapat, egy meccs, ráadásul semleges pályán – ötven-ötven százalék az esély?
– Papíron igen. Ettől függetlenül mi nyerünk. Szerintem.

– Miből gondolja?
– Jó passzban vagyunk.

(...)

– Ahhoz képest, hogy a bajnoki nyitányon négy egyes vereségbe szaladtak bele a címvédő otthonában, most éppen a Debrecen ellen koronázhatják meg az idényüket.
– Én már rég elfelejtettem azt a mérkőzést... Rossz napunk volt, és kész. Az MK-döntőt egyébként sem lehet egy hétvégi összecsapáshoz hasonlítani. Kupadöntőt egy évben egyszer rendeznek, ha a végén felhangzik a hármas sípszó, utána már nem tudsz javítani. Ha nyersz, hős vagy, ha kikapsz, senki sem beszél rólad.

– A DVSC számára a finálé kínálja az egyetlen esélyt arra, hogy ebben az évben nyerjen valamit. Ez nem aggasztja?
– Teljességgel kizárható, hogy ellenfelünk motiváltabb legyen! Történelmet írhatunk, hiszen egyazon esztendőben a Győr még sosem lett bajnok és kupagyőztes. Fantasztikus lenne rövid időn belül két trófeával gazdagodni – sőt hárommal, hiszen a kiírás értelmében ez esetben a Szuperkupa-győztest megillető serleget is átvehetnénk. Azt nem állítom, hogy gyerekkori álmom volt a futball históriás könyvében szerepelni, de ha jobban belegondolok, évtizedek múltán szívesen olvasnám a nevem azon az oldalon, amelyen a dicső tetteket végrehajtó ETO-játékosokat sorolják fel.

A VARGA ROLANDDAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT, VALAMINT PINTÉR ATTILA ÉS KONDÁS ELEMÉR DICSŐSÉGTABLÓJÁT A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA.

A NEMZETI SPORTOT IMMÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELOLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik