A Kecskemét valósággal kiütötte a Kaposvárt

2011.07.24. 20:59
null
Foxi a meccs elején kétszer is betalált (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I második fordulójában a Kecskemét a Kaposvárt fogadta. A hazaiak már a mérkőzés elején eldöntötték a három pont sorsát, hiszen Foxi Kethevoama a 10. és a 13. percben is a vendégek kapujába talált. A 31. percben aztán Vladan Szavics is eredményes volt büntetőből, így háromgólos kecskeméti előnnyel vonultak a szünetre a csapatok. A negyedik hazai találatot Gyurcsó Ádám szerezte az 53. percben, és ezzel beállította a végeredményt.
Bár a vendégek az első fordulóban alaposan meglepték a Ferencvárost, a kecskemétiek nem sokáig óvatoskodtak velük, s már a 10. percben megszerezték a vezetést egy formás jobb oldali akció végén: Alempijevics beadására érkezett Foxi, aki 3 méterről a bal alsóba lőtt. 1–0


A vendégek még fel sem ocsúdhattak a meglepetésükből, amikor már újra a hálójukban táncolt a labda: ezúttal Gyurcsó adta be a labdát jobbról, az alapvonal közeléből, amelyre ismételten Foxi érkezett, s ezúttal 16 méterről a kapu jobb alsó sarkába bombázott. 2–0

Ezt követően is a hazaiak maradtak támadásban, a vendégek alig-alig tudtak eljutni a kapuig, legfeljebb Perics lehetősége érdemelt említést a 20. percben, de ekkor is tisztázni tudtak a védők, míg a túloldalon Gyurcsó lövését kellett lábbal hárítania Hajduch kapusnak. A 31. percben aztán már ő is tehetetlen volt, amikor Alempijevicset buktatta Zsók a 16-oson belül, s a megítélt 11-est Szavics lőtte a bal alsóba. 3–0

Ezt már Sisa Tibor sem nézhette tétlenül, s a 35. percben két játékosát is lecserélte, ám a játék képe nem változott különösebben, sőt az 53. percben már a negyedik góljukat szerezték a hazaiak, miután Tököli keresztpassza után Gyurcsó talált a kapu jobb oldalába 14 méterről. 4–0

Ezek után már a hazaiak sem erőltették különösebben a támadásokat, míg a vendégek játékában továbbra sem volt átütőerő. A legnagyobb lehetőségük egy szöglet után alakult ki, amikor Hegedűs fejelhetett 6 méterről, de ezt meg Ribánszki kapus fogta magabiztosan, míg Perics szabadrúgása a kapu mellé szállt. A hazaiak megérdemelten nyerték meg négy góllal a találkozót.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVSC-TEVA 2 2 7–2 +5 6
2. Lombard Pápa Termál FC 2 2 3–0 +3 6
3. Győri ETO FC 2 2 3–1 +2 6
3. Pécsi MFC 2 2 3–1 +2 6
5. DVTK 2 1 1 5–2 +3 4
6. Videoton FC 1 1 4–0 +4 3
7. Kecskeméti TE 2 1 1 6–3 +3 3
8. Budapest Honvéd 2 1 1 5–4 +1 3
9. MVM Paks 2 1 1 3–6 –3 3
10. Ferencvárosi TC 2 2 3–3 0 2
11. Kaposvári Rákóczi 2 1 1 2–6 –4 1
12. BFC Siófok 1 1 0–2 –2 0
12. Újpest FC 2 2 0–2 –2 0
14. Szombathelyi Haladás 2 2 2–5 –3 0
15. Vasas-HÍD 2 2 3–7 –4 0
16. ZTE FC 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.05.21. 17:42

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52
Ezek is érdekelhetik