A Vidi a Fradit másolta, kilencéves fehérvári mélypont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.26. 12:23
null
A ZTE egyenlítő gólja az FTC ellen – ez bajnoki címet ért 2002 májusában (Fotó: NS archív)
Mint ismert, a labdarúgó NB I 2. fordulójában a Videoton kikapott a Haladástól. Egy héttel korábban a Honvéddal szemben is alulmaradt, így a legutóbbi szezon bajnoka két forduló után gól és pont nélkül áll a tabellán. A Nemzeti Sport Online megnézte, mikor kezdett ilyen rosszul legutóbb az aktuális bajnok.

Rosszul kezdte a szezont a bajnok Videoton, amely először a Bp. Honvéd otthonában, majd hazai pályán a Haladás ellen is egy góllal maradt alul. A Vidivel legutóbb a 2006–2007-es szezonban fordult elő, hogy két vereséggel indította a bajnoki szezont. Akkor az FC Fehérvár néven szereplő csapatot a nyitó fordulóban (a Sóstói Stadionban) a Zalaegerszeg 3–2-re, majd a második körben a Sopron odahaza 2–1-re győzte le, a fehérváriak aztán a bajnokságban a hatodik helyen végeztek.

Az első osztály aktuális bajnoka – mint most a Videoton – ilyen rosszul legutóbb tizennégy évvel ezelőtt, a 2001–2002-es szezonban rajtolt a bajnokságban. A 2000–2001-es kiírás aranyérmese, a Ferencváros kísértetiesen hasonlóan kezdte a soron következő idény első két fordulóját, mint az idén a fehérvári együttes. Akkor az FTC hazai pályán 1–0-ra kikapott a ZTE-től, majd Kispesten is 1–0-s vereséget szenvedett, így pont és szerzett gól nélkül szerénykedett a tabellán, csakúgy, mint most a fehérváriak. Az első sikerre a 3. fordulóig kellett várniuk a Fradi szimpatizánsainak, kedvenceik az ősi rivális Újpest ellen nyertek 2–1-re.

Érdekesség, hogy abban az évben ugyanúgy 12 csapat küzdött a bajnokságban, mint most, csak más volt a lebonyolítás. Az „alapszakasz” 33 fordulóból állt, azaz mindegyik együttes háromszor találkozott valamennyi ellenfelével, aztán a mezőny két hatos csoportra vált: felsőházra és alsóházra. A felsőház hat csapata és az alsóház hat csapata is játszott még egymás között egy kört, így alakult ki a végső sorrend. Az MTK tekintélyes, tízpontos előnye a tavaszi szezonban elolvadt, a kék-fehérek csak a harmadik helyen végzetek. A ZTE lett a magyar bajnok, a Ferencváros a rossz kezdés után a második helyre futott be.

Ha a 2001–2002-es szezonból indulunk ki, akkor még nem kell temetni a bajnok fehérváriakat, ám ha nem szeretnének jobban beragadni, akkor gyors formajavulásra lesz szükségük Juhász Rolandéknak.

Így dühöngött a Vidi edzője, Bernard Casoni – fotók

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK 2–1 Kassai Viktor
18.00 Videoton FC–Haladás 0–1
Solymosi Péter
18.00 Paksi FC–Békéscsaba 4–0
Erdős József
20.30 Vasas–Újpest FC 1–3 Vad II István
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia
Bognár Tamás
18.00 FTC–DVTK (Tv: M4)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik