nemzetisport.hu 2015.08.31 16:58 Frissítve: 2015.08.31 17:24

Újpest: visszatért a lilákhoz a szerb csatár

Az Újpest FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy ismét a klub kötelékébe tartozik a szerb csatár, Nemanja Andrics, aki két évre kötelezte el magát a lilákhoz.

Andrics a Győri ETO kölcsönjátékosaként futballozott 2015 tavaszán az Újpestben, majd szabadon igazolhatóvá vált. A támadó most mindenben megegyezett az újpesti vezetőkkel és kétéves szerződést írt alá.

„Februárban kölcsönbe érkeztem, de a szezon végével lejárt a megállapodás, így klub nélkül maradtam. Ekkor visszautaztam Szerbiába, hogy csapat után nézzek, azonban pár megkeresésen kívül nem érkezett komolyabb ajánlat. Úgy gondolom, most az Újpest ismét bebizonyította, hogy komolyan veszi a futballisták menedzselését, mert megfelelő ajánlatot kaptam. Nagyon örülök, hogy visszatérhetek, és hogy ismét lila-fehérben léphetek pályára. Az elmúlt pár hónap sajnos kiesett, így mind a formámat tekintve vissza kell jönnöm, hogy már a derbire készen álljak, mind pedig a tekintetben frissítenem kell az informáltságomat, hogy hogyan szerepelt a csapat a bajnokságban. A tévé nem közvetített minden mérkőzést, így én is csak a hírekből értesültem, hogy kemény meccseket játszott a csapat, de a fiúk jól állták a sarat. Most itt a lehetőség, hogy csatlakozzam a kerethez, és ismét gólokkal ajándékozzam meg a csapatot” – nyilatkozta Andrics az ujpestfc.hu-nak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Balázs Benjámin (Teplice – Csehország), Mbaye Diagne (szenegáli, Juventus – Olaszország, legutóbb kölcsönben Westerlo – Belgium), Souleymane Diarra (mali, Vidad Casablanca – Marokkó), Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Mohl Dávid (PMFC), Falaye Sacko (mali, Djoliba AC – Mali), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött: Pávkovics Bence (PMFC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK), Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország)

Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán (Diósd)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Nagy Tibor (MTK), Djibril Paye (guineai, Zulte Waregem – Belgium)
Távozók: Aaron Addo Dankwah (ghánai, szabadon igazolható), Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg), Szandro Cvejba (orosz), Marques-Airosa Patrik (Budaörs), Molnár Sándor (szabadon igazolható), Nagy János (Siófok, kölcsön után végleg), Rodrigo Rojo (uruguayi, CA Fénix – Uruguay, legutóbb kölcsönben Sint-Truiden – Belgium), Asmir Suljic (bosnyák, Videoton), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Toricska Rajmond (nagykőrösi kölcsön után szabadon igazolható), Dusan Vasziljevics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Holdampf Gergő (Soproni VSE, újabb kölcsön), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolhatóvá vált, majd visszaszerződött Újpestre), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia – később a Videotonhoz szerződött), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium, onnan ?)
Távozhatnak: –

 

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.05.23 23:45:19

Labdarúgó NB I SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Nagyobb tétet, izgalmasabb összecsapást nehéz elképzelni.

2017.05.22 23:53:16

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

„Miféle nyomás? Annak a vállát nyomja teher, aki a kiesés elleni harcol.”

2017.05.21 12:32:24

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

28 éve nem látott „bajnoki döntő” jön • Korábbi MTK-játékos csapata „dönthet″ a kék-fehérekről.

2017.05.22 09:27:55

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS

A Debrecenben beugróként mesterhármast szerző csatár érez némi elégtételt.

2017.05.21 12:34:56

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Tamási Zsolt annyi MTK-szurkolót szeretne látni Pakson, amennyi diósgyőri volt a fővárosban.