Újpest: válogatott középpályást tesztelnek a lila-fehérek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.25. 14:15
Az Újpest FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy próbajátékra érkezik a klubhoz a nigeri válogatott Olivier Bonnes, valamint a francia Amadou Haidara.

Mint azt Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a csapatnál csatár mellett védekező középpályást keresnek – így érkezik a klubhoz a legutóbb a belga második ligás FC Brusselsnél szereplő Olivier Bonnes. A nyolcszoros nigeri válogatott védekező középpályás a Nantes-nál nevelkedett, majd a Lille-nél is megfordult. Bonnes játszott a 2012-es Afrikai Nemzetek Kupáján nemzeti csapatával. Mint azt Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a csapatnál csatár mellett védekező középpályást keresnek – így érkezik a klubhoz a legutóbb a belga második ligás FC Brusselsnél szereplő Olivier Bonnes. A nyolcszoros nigeri válogatott védekező középpályás a Nantes-nál nevelkedett, majd a Lille-nél is megfordult. Bonnes játszott a 2012-es Afrikai Nemzetek Kupáján nemzeti csapatával.

Szintén Nantes-nevelés a francia védő Amadou Haidara, aki a „kanárik" B-csapatából kerülhet a lila-fehérekhez. Haidara a nyáron az angol második ligás Nottingham Forestnél is szerepelt próbajátékon, ám nem kapott szerződést.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Berat Ahmeti (albán, KF Pristina – Koszovó), Szandro Cvejba (orosz, SZKA-Enyergija Habarovszk), Fodor Marcell (Ajka, kölcsönből vissza), Forró Gyula (KTE), Holdampf Gergő (ZTE), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, ismét kölcsönbe), Aristote Mboma (kongói-finn, FC Honka – Finnország), Nagy Gábor (Haladás), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, kölcsönbe), Dani Ponce (spanyol, Alcorcón – Spanyolország), Rodrigo Rojo (uruguayi, CA Fénix – Uruguay), Jérémy Serwy (belga, Borussia Dortmund II – Németország), Vadász Viktor (DVTK)
Távozott/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, Nömme Kalju – Észtország), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsönbe) José María Antón (spanyol, ?), Henri Eninful (togói, KTE – kölcsön után végleg), Fodor Marcell (ZTE), Juanan (spanyol, ?), Lázár Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Simon Ligot (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, Zulte Waregem – Belgium?), Bojan Mihajlovics (szerb, ?), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza, majd onnan Lierse – Belgium), Nikolas Proesmans (belga, ?), Lansana Sagna (szenegáli, ?), Hisham Abdallah Said (kenyai, ?), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, ?), Toricska Rajmond (Kozármisleny után Salgótarjáni BTC – kölcsönbe), Bavon Tshibuabua (kongói, ?), Zamostny Balázs (Haladás – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Enis Bardhi (macedón, Prespa Birlik – Svédország), Olivier Bonnes (nigeri, legutóbb FC Brussels – Belgium), Amadou Haidara (francia, legutóbb Nantes II – Franciaország), Kim Ojo (nigériai, Genk – Belgium)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08