Újpest: Snoyl az NB II-ben már játszott, de az élvonalban is bizonyítana

2011.11.07. 14:44
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a 26 éves holland védő, Ferne Snoyl már korábban meggyőzte az újpesti szakvezetőket a képességeiről, ezért javasolták a szerződtetését. A papírmunka azonban elhúzódott, és csak a hét végén, a Békéscsaba elleni NB II-es meccsen mutatkozhatott be a fővárosi lila-fehéreknél. A legutóbb az NAC Bredában futballozó Snoyl elmondta, még nem volt tökéletes az erőnléte, ezért nem az élvonalban játszott Újpesten, de reméli, hogy erre sem kell sokat várni.   

Ferne Snoyl a hét végén kezdőként 75 percet játszott az Újpest FC B NB II-es bajnokiján Békéscsabán, így a balhátvéd is szerepet játszott abban, hogy a fővárosiak nem kaptak gólt a második helyen álló csabaiaktól, és ponttal távoztak.

„A szezon végéig szól a szerződésem, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Most azonban csak a jelenre koncentrálok, kizárólag a focival szeretnék foglalkozni, teszem a dolgom. Jól érzem magam Magyarországon, szeretem Budapestet, tetszik a főváros, és nagyon élvezem a mindennapokat” – nyilatkozta még a mérkőzés előtt az Újpest hivatalos honlapjának a nyár óta klub nélküli labdarúgó, aki még Leo Beenhakker sportigazgató kapcsolatain keresztül került a klubhoz.

„Reménykedem, hogy hamarosan lehetőséget kapok az első csapatban is. Először a Ligakupa-meccseken, majd az NB I-ben is szeretnék bemutatkozni. Az erőnlétem nem volt tökéletes, hiszen régen játszottam, de úgy érzem, hogy most már egyre jobb formában vagyok. Szeretném bizonyítani, hogy nem hiába igazoltak” – fogalmazott a Feyenoordban nevelkedett 26 éves védő.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: FTC–Borussia Dortmund

Kézilabda
1 perce

Gólzápor az NB III-ban: hetet vágott a Kaposvár, nyert az FTC II is

Labdarúgó NB II
5 perce

Döntés a 89. percben, folytatta győzelmi sorozatát az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
12 perce

Vezetést szerzett a Honvéd a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
12 perce

Szumó: Sillei Janka U18-as világbajnok

Utánpótlássport
15 perce

Két brit aranyérem szombaton a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
24 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
26 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
36 perce