Újpest: Sallói Dániel a Sporting Kansas Citybe igazolt

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 16:59
null
Sallói Dániel újra magára öltheti a Sporting Kansas City mezét (Fotó: sportingkc.com)
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas City profi szerződést kötött Sallói Dániellel, aki az őszi szezonban az Újpestben játszott.

 

Sallói Dániel – a korábbi válogatott Sallói István fia – az Újpestben kezdett futballozni, a Sporting Kansas Cityhez először 2014 nyarán került. Az amerikai klub U18-as akadémiai csapatában a 2014–2015-ös idényben 28 mérkőzésen 21 gólt szerzett, amivel házi gólkirály lett.

A 2015–2016-os szezon első felében újra az Újpestben szerepelt, immár a felnőttcsapatban, amatőr szerződéssel.

„Nagyon sokat jelent számomra, hogy aláírhattam első profi szerződésemet a Sporting Kansas Cityvel – nyilatkozta Sallói Dániel a Sporting honlapjának. – Mindig is az volt az álmom, hogy profi labdarúgó legyek, szeretném megköszönni ezt a lehetőséget Peternek (Peter Vermes, a Sporting magyar származású menedzsere) és az egész klubnak. Reményeim szerint egy nap pályára léphetek a Children's Mercy Parkban (a Sporting stadionja) nagyszerű szurkolóink előtt. Szeretnék köszönetet mondani az Újpest FC-nek is mindazért, amit értem tett. Félelmetesen jó szurkolói vannak, csak a legjobbat tudom nekik kívánni.”

A Németh Krisztiánt is alkalmazó Sporting ezúttal profi szerződést kínált a 19 éves csatárnak, akit saját nevelésű játékosként foglalkoztat. Ahhoz, hogy egy játékos az MLS-ben megkaphassa a saját nevelésű státuszt, több feltételnek is meg kell felelnie. Például részt kellett vennie a klub utánpótlásnevelő-programjában és a klub székhelyén vagy annak környékén kell tartózkodnia.

A saját nevelésű játékosok kedvezőbb elbírálás alá esnek, a bérüket például nem veszik számításba a fizetési sapkánál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter
Kiszemeltek:

Távozók: Forró Gyula (Puskás Akadémia), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók: Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kecskés Ákos

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik