Újpest: Nwobodo a lila-fehérek játékosa lett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 18:58
null
Obinna Nwobodo boldoggá akarja tenni az Újpest szurkolóit (Fotó: ujpestfc.hu)
Obinna Nwobodo az Újpest labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.


„Szeretnék élni a lehetőséggel, amit az élettől kaptam, hogy az Újpest FC csapatához igazolhattam. Szeretnék küzdeni, és küzdelmemmel előrébbsegíteni ezt a nagy múltú csapatot, hogy trófeákat nyerhessünk. Hiszek benne, ha keményen dolgozunk a következő szezonban, szurkolóinkat igazán boldoggá tudjuk tenni” – nyilatkozta az Újpest FC honlapjának Obinna Nwobodo.

Mint megírtuk, a 20 éves támadó középpályás a nigériai Enugu Rangerstől érkezik, amelynek színeiben első idényében bajnok lett hazája élvonalában. Nwobodo 2015-ben aranyérmet nyert hazájával az U20-as Afrika-kupán, az elődöntőben betalált Ghána ellen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót FC Győr), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Gyirmót)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Lázok János (Kisvárda), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik