Újpest: nem kell a lett játékos; 19 éves bosnyák érkezett

Vágólapra másolva!
2018.01.30. 12:54
A Belekben edzőtáborozó Újpest FC közölte, hogy Nebojsa Vignjevics vezetőedző nem tart igényt a próbajátékon lévő Janis Ikaunieksre. Tesztelésre érkezett viszont Danko Radic bosnyák támadó.

A lila-fehérek közleményéből kiderült: a vasárnap óta az Újpesttel Belekben készülő Ikaunieks – akit nemrég a Ferencváros is tesztelt – szerződtetését nem javasolja Vignjevics, így a Metz középpályása elhagyta a törökországi edzőtábort.

Ugyanakkor újabb próbajátékos érkezett a fővárosi csapathoz: a 19 éves bosnyák Danko Radic bizonyíthat a következő napokban.a Ferencváros is tesztelt – szerződtetését nem javasolja Vignjevics, így a Metz középpályása elhagyta a törökországi edzőtábort.

Ugyanakkor újabb próbajátékos érkezett a fővárosi csapathoz: a 19 éves bosnyák Danko Radic bizonyíthat a következő napokban.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Dzenan Burekovic (bosnyák, FK Vojvodina – Szerbia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: Danko Radic (bosnyák, próbajáték)
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Cseke Benjámin (Vasas), Windecker József (Puskás Akadémia)

AZ ÚJPEST FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor:január 27. – február 8., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Január 28., Belek: Újpest–Szeptemvri Szófia (bolgár)​ 1–2 (Litauszki)
Január 31., Belek: Újpest–Slovan Bratislava (szlovák)
Február 3., Belek: Újpest–Crvena zvezda (szerb)
Február 7, Belek.: Újpest–Dukla Praha (cseh)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik