Újpest: Nehéz előre megmondani, milyen idény vár ránk – Simon

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 08:38
null
Simon Krisztián készen áll a kihívásra (Fotó: Dömötör Csaba)
Egyedüli vezérré válhat Újpesten Simon Krisztián, aki érzi és tudja is, hogy a Megyeri úton most sokat várnak tőle.

 

– A szombati edzőmérkőzésen is látszott, nemcsak a szurkolók, a csapattársak is sokat várnak öntől. Mekkora terhet vagy éppen pluszmotivációt jelent ez?
– Inkább a motivációs erő a jellemző – mondta a Nemzeti Sportnak Simon Krisztián, a lila-fehérek szélsője, aki a szombati, Diósgyőr ellen 1–1-gyel záruló edzőmérkőzésen is lendületesen futballozott. – Látom, érzem, sőt tudom is, hogy Újpesten most sokat várnak tőlem, talán az sem véletlen, hogy már a legutóbbi idényben is megkaptam a csapatkapitányi karszalagot. Próbálok úgy játszani, hogy rászolgáljak erre.

– Miután Zsótér Donát, Litauszki Róbert és Novothny Soma, azaz több alapember is távozott a Megyeri útról, immár egyedüli vezérnek tűnik.
– A magyar labdarúgók közül valóban többen elmentek, de érkezett a helyükre például Stieber Zoltán, aki pályafutása során megélt már egy-két csatát, ő is igazi vezér típus. És akkor itt van még a kapuban Banai Dávid, aki ugyancsak „ezer éve” újpesti, a légiósok közül pedig Nikola Mitrovics olyan mentalitású, aki hajlamos magával húzni a többieket. Neki sem kell kétszer mondani, hogy motiválja a társait.

– Ha kell, csapatkapitányként felemeli a hangját az öltözőben?
– Persze, nem riadok vissza ettől. A felkészülés kezdete óta erre még szerencsére nem volt szükség, de a társak hallgatnak rám, odafigyelnek arra, amit mondok, és ez felelősséggel jár. Ebből a szempontból egyáltalán nem mindegy, miként viselkedem az öltözőben. Nincs abban semmi meglepő, a csapatkapitány feladata, hogy ha kell, felrázza a társaságot.

– Azaz okkal várnak a szurkolók sokat Simon Krisztiántól?
– Talán igen… Jól fejeztem be az idényt, jól ment a játék, és olyannyira sikeresen menekültünk a kiesés elől, hogy végül a hatodik helyen zártunk. Mindent összevetve a mély hullámvölgyek miatt ez sikernek volt mondható, de a múlttal már nem foglalkozom. Új kihívások várnak rám, szeretném megmutatni, sokkal több van bennem, mint amit az elmúlt években kihoztam magamból. Nekem édes teher, hogy a szurkolók sokat várnak tőlem, pluszenergiákat mozgósít, és még azt is mondhatnám, szárnyakat ad.

– A csapattól mit várhatnak a drukkerek? Sokan egyelőre nem látják élesen a képet, mondván, a jelenkori Újpest lehet masszív együttes, de gyenge középcsapat is.
– És valóban nehéz előre megmondani, mi vár ránk. Két hete edzünk együtt, a nyáron új szellemiség költözött az öltözőbe, formálódó társaság a miénk. A szombati edzőmérkőzésen a mezőnyjátékosok közül a fele új volt, nekünk, akik régóta itt vagyunk, kutya kötelességünk segíteni őket a beilleszkedésben. A Diósgyőr elleni volt az első edzőmérkőzésünk közösen, ebben az összetételben még nem játszottunk. Voltak biztató jelek, de nehéz lenne megjósolni, mire lehetünk képesek az előttünk álló idényben, és nem is szeretnék ennyire előrerohanni. Ígérgetni nem szoktam, sok múlik azon is, hogyan kapjuk el a rajtot. Egyelőre csupa jót tudok mondani a csapat körül történtekről.

– Milyen lehet Junior Tallo, az új elefántcsontparti csatár?
– Nagyon jól játszott szombaton, jó területekre mozgott be, látszott, érzi a kaput, olyan befejező csatár, aki tudja, hogy a beadásoknál hova kell érkeznie, de össze kell vele csiszolódnunk. Novothny Sománál már csukott szemmel is tudtam, hova kell neki beadni a labdát. Az új légiósunk is jó mentalitású, de fél évet kihagyott, a szakmai stáb most próbálja formába hozni, úgy állították össze a programját, hogy minél hamarabb utolérje magát. A felkészülés alatt sokat tréningezett egyedül, külön munkát végzett, egyelőre jó, ha ötször gyakorolt velünk együtt. A rajtig két edzőmérkőzés vár még ránk, úgyhogy minél gyorsabban össze kell szoknunk.

– Kemény volt az első két hét?
– Nagyon. Predrag Rogan nem kímélt bennünket, az első tizennégy nap kőkemény volt. Napi két edzéssel készültünk, nem volt pihenő, nem volt lazítás, nyugodtan mondhatom, a felkészülés elejét nagyon megnyomtuk. Így van ez jól, a sikerért dolgozni kell. A Diósgyőr elleni szombati edzőmérkőzésen is alaposan elfáradtunk, pokoli hőség volt, ami alaposan megterhelt bennünket. Ahogy láttam, mindenki a maximumot nyújtotta, és a körülményekhez képest jól is futballoztunk. A gólunkon kívül kétszer is a lécet találtuk telibe, de az eredménynek szerencsére ilyenkor nincs jelentősége. A héten szerdán és szombaton vár ránk edzőmérkőzés, azt követően már bajnoki hét következik. Kettőt pislogunk, és itt lesz a Paks elleni nyitány.

– Vasárnapra teljes pihenőt kaptak. Mivel tölti ilyenkor az idejét, odahaza lazít, vagy aktívan tölti el a hét egyetlen szabadnapját?
– Máskor szeretek eljárni a családdal ebédelni, kimozdulni otthonról, ám ezúttal a pihenésé volt a főszerep. Fel kellett tölteni a raktárakat, amilyen kemény időszak áll mögöttünk, legalább olyan fontos áll előttünk. Szinte egész nap pihentem, hétfőn ugyanis minden kezdődik elölről.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik