Újpest: Majd a bajnokság fogja eldönteni, milyen a csapatunk - Mészöly

2011.07.16. 09:58
Címkék
Mészöly Géza, az Újpest hivatalos honlapjának nyilatkozott a csapat felkészüléséről. A vezetőedző elmondta, sajnos a sérülések nem kerülték el az Újpestet, de bizakodó a Pápa elleni rajt előtt, igazán azonban csak a bajnokság fogja eldönteni, milyen a csapata.

„Kemény felkészülésen vagyunk túl, amelynek programját már márciusban, áprilisban sikerült összeállítanunk. A stadionban felújították a gyepszőnyeget, ráadásul kétszer is elutazhattunk edzőtáborozni Sopronba, így úgy érzem, fokozatosan válik egyre profibbá a klub. A sérülések sajnos a felkészülés alatt sem kerülték el a csapatot, az egyik edzőmérkőzésen például három játékost kellett lecserélnem húsz perc alatt sérülés miatt, ami miatt természetesen idegeskedtünk eleget, de ez is benne van a futballban. Majd a bajnokság fogja eldönteni, hogy milyen a csapatunk, de én bizakodó vagyok, mert a felkészülés alatt morálisan és játékban is sikerült mindent úgy végigcsinálnunk, ahogyan azt előre elterveztük" – nyilatkozta Mészöly Géza.

„Pozitívum, hogy a játékoskeret nagy részét sikerült egyben tartani. Mitrovics és Ahjupera távozása érzékenyen érintett minket, de hiszem, hogy akik helyettük érkeztek – gondolok akár Fehér Csabára és Kabát Péterre is –, megfelelően tudják pótolni őket. Mindkét játékos játszott már Újpesten a kezem alatt, gyakorlatilag percek alatt sikerült beilleszkedniük, sokszor az az érzésem volt, mintha el sem mentek volna. Fehér Csabával kapcsolatosan el kell mondanom, hogy az első három fordulóban sajnos nem léphet pályára, miután még a NAC Breda játékosaként az előző bajnokság végén, az utolsó előtti fordulóban négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amelyből egy meccset töltött le Hollandiában. Ez hatalmas veszteség számunkra. Holnap még Üveges játékára sem számíthatunk, akinek még nem érkezett meg a játékengedélye. Markovicstól azt várjuk, hogy próbálja meg Mitrovics szerepkörét betölteni. Biztos vagyok benne, hogy a kvalitásai megvannak hozzá, és egyelőre úgy tűnik, könnyen be fog illeszkedni. Az edzettségi állapota még nem olyan, mint azoké, akik végigdolgozták a felkészülést, de bízom abban, hogy hamar utoléri magát, és a csapat egyik erőssége lesz" – idézi a szakembert az ujpestfc.hu.

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
17 perce

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
2 órája