Újpest: Lelievre lemondott az ETO elleni kudarc után

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.10.20. 19:24
null
Leliévre az ETO elleni zakó után benyújtotta lemondását (Fotó: Korponai Tamás)
Lemondott a posztjáról Marc Lelievre, az Újpest FC belga másodedzője. Hétfőn dől el, hogy Roderick Duchatelet tulajdonos elfogadja-e a lemondást, melynek tényét Lelievre a Győri ETO FC elleni 2–1-es vereséget követően jelentette be. Kozma István vezetőedző elmondása szerint nem akar távozni.

Kozma István ugyanakkor hozzátette: ha Roderick Duchatelet a teljes szakmai stábot le kívánja cserélni, akkor tudomásul veszi a tulajdonosi döntést. Duchatelet az ujpestfc.hu-nak megerősítette: hétfőn késő délután vagy este hoz döntést a szakmai stáb sorsáról.

Az Újpest a Mezőkövesd elleni 6–1-es győzelem (augusztus 24.) óta nyeretlen az NB I-ben, pocsék formájával pedig kieső helyre süllyedt – a 11. forduló után a 15. helyen áll, csak a sereghajtó Kaposvári Rákóczit előzi meg.

A meccs lefújása után, a sajtótájékoztató ideje alatt körülbelül hetven Újpest-szurkoló tüntetett a székház előtt, és az edzőpáros távozását követelte.

A két vezetőedző a következőképpen értékelte a találkozót:

„Azt kell mondanom, számunkra is érthetetlen, ami az első félidő elején történt. Mi vagyunk hazai pályán, nekünk kellett volna két sebességi fokozattal magasabban pörögni, de ezt a Győr tette meg. Ilyen gólokat összeszedni megint, egyszerűen nem lehet. Bizonytalan a védelmünk, és ebből ugye nagyon nehéz kijönni. Próbált a csapat mindent megtenni, hogy pontot, pontokat szerezzünk, ám ez ma nem jött össze. Hiába tettek meg mindent a mérkőzés többi részében, nem szabad ilyen hátrányt összeszedni. Bár még messze a vége, ugye tizenkilenc forduló hátravan, de a soron lévő, MTK elleni meccs mindenképpen nagyon fontos lesz számunkra, amely meghatározza a következő időszakunkat" – nyilatkozta az Újpest vezetőedzője, Kozma István a Sport Televíziónak.

„Azért estünk vissza, mert van ellenfél is a pályán. Azt gondolom, nagyon jól játszott a csapat, szép akciókat vezettünk, azonban elkövettünk egy hibát, amelyet kihasznált az Újpest. A bekapott gól megfogott minket, de a szünetben sikerült rendezni a sorainkat, és amit elterveztünk, azt a második félidőben meg tudtuk valósítani. Egyedül a gól hiányzott, ám nagyon örülök, mert az is a csapat erejét mutatja, hogy egy ilyen bekapott gól után is erősek tudtunk maradni" – értékelt a Győri ETO szakvezetője, Pintér Attila.

AZ ÚJPEST BAJNOKI EREDMÉNYEI, 2013 ŐSZ
Újpest FC–MVM Paks 1–2
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 1–2
Újpest FC–Budapest Honvéd 1–1
Kaposvári Rákóczi–Újpest FC 2–2
Újpest FC–Mezőkövesd 6–1
Diósgyőri VTK–Újpest FC 2–0
Újpest FC–Haladás 1–1
Ferencváros–Újpest FC 3–1
Újpest FC–Pécsi MFC 1–1
Videoton FC–Újpest FC 3–0
Újpest FC–Győri ETO 1–2

 

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 9 1 1 26–6 +20 28
2. Diósgyőri VTK 11 7 3 1 20–8 +12 24
3. DVSC-Teva 11 7 2 2 26–11 +15 23
4. Ferencváros 11 6 1 4 16–15 +1 19
5. Győri ETO 11 5 4 2 19–11 +8 19
6. Haladás 11 5 4 2 18–13 +5 19
7. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–13 +4 17
8. MVM Paks 11 4 3 4 15–17 –2 15
9. Lombard Pápa FC 11 4 1 6 12–16 –4 13
10. Kecskeméti TE 11 3 3 5 14–22 –8 12
11. MTK Budapest 11 3 2 6 12–13 –1 11
12. Pécsi MFC 11 3 2 6 16–22 –6 11
13. Puskás Akadémia FC 11 3 1 7 11–22 –11 10
14. Mezőkövesd 11 3 1 7 14–26 –12 10
15. Újpest FC 11 2 4 5 16–19 –3 10
16. Kaposvári Rákóczi 11 1 2 8 9–27 –18 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik