Újpest: Kovács Zoltán a lila-fehérekkel készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.25. 21:30
A Nemzeti Sport értesülése szerint Kovács Zoltán az Újpest labdarúgócsapatával készül. A 30 éves kapus szabadon igazolható.

Kovács Zoltán az MTK-ban kezdte pályafutását, majd volt a Siófok, a Kaposvár és a Diósgyőr játékosa is. Négy évvel ezelőtt légiósnak állt, Cipruson megfordult az Arisz Limassolban és a Nea Szalaminában, 2014 nyarán pedig a Dinamo Bucuresti-hez igazolt. A román csapatba nem tudta beverekedni magát, ezért már tavasszal megváltak volna tőle, de ő kitöltötte szerződését.

Könnyen lehet, hogy a 30 éves kapus visszatér az NB I-be, információnk szerint ugyanis az Újpesttel készül.ezért már tavasszal megváltak volna tőle, de ő kitöltötte szerződését.

Könnyen lehet, hogy a 30 éves kapus visszatér az NB I-be, információnk szerint ugyanis az Újpesttel készül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Filkor Attila (AC Milan), Kovács Zoltán (legutóbb Dinamo Bucuresti, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC, próbajáték), Radó András (Haladás), Stieber András (Győri ETO, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: Lombard Pápa, próbajáték)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28