Újpest: Fehér Csabának „bilincs ügy” miatt kellett távoznia - Bartha

Vágólapra másolva!
2011.08.31. 20:29
null
Fehérnek fegyelmi vétség miatt kellett távoznia a lilátkól (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Bartha Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: Fehér Csabának fegyelmi vétség miatt kellett azonnali hatállyal távoznia a liláktól. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Bartha Csaba által elmondottakat.

 

 

BARTHA CSABA NYILATKOZATA FEHÉR CSABA FEGYELMI VÉTSÉGÉRŐL

„A klub elnökének őrizetbe vételét követően másnap egy játékos egy bilincset hozott be a székházba. Az esetet a klub alkamazottjai és az Újpest FC-hez közel állok felháborítónak, gusztustalannak érezték, semmint jópofa viccelődésnek. Az edzést követően Mészöly Gézát, az akkori vezetőedzőt és Balajcza Szabolcs csapatkapitányt megkértem, jöjjenek fel az irodámba, akik kérdésemre elmondták, nem tudják, hogyan és ki által került az a tárgy a székházba.

 

Természetesen a klubvezetés tudni akarta, hogy kinek a nevéhez kapcsolható ez a sértés. Miután két hét után sem derült ki semmi, nem érezte senki, hogy bocsánatot kérjen, összehívtam a játékosokat, és kénytelen voltam a keret megbüntetését bejelenteni. Ezt hallva Fehér Csaba bevallotta az érintettségét, de megpróbálta – ahogyan azóta is folyamatosan megpróbálja – elbagatellizálni az esetet. Ezek után Fehér Csaba szóváltásba keveredett velem, és olyan hangnemet ütött meg, amely nemcsak engem, de a többi játékost is megdöbbentette. A következő fejlemény az volt, hogy Fehér Csaba kérte szerződése felbontását, amelyet a tulajdonosi körrel folytatott egyeztetés után elfogadtunk. Nehéz döntést hoztunk meg, mivel Fehér Csabát hasznos, jó futballistának tartjuk, aki sokat tett az Újpestért, de nem mehettünk el szó nélkül az ügy mellett. A döntéssel Leo Beenhakker sportigazgató és Zoran Szpisljak is egyetértett.

 

Nagyot csalódtunk Fehér Csabában, mind emberileg, mind szakmailag. Úgy gondoltuk, azt hittük, hogy egy 36 éves, magát ízig-vérig újpesti kötődésűnek valló, válogatott labdarúgó, aki emellett két gyermekes családapa, több mint tíz éves légióskodása során szerzett tapasztalatával és mentalitásával példát mutat az öltözőben és a pályán is. Kiváltéképpen nem számítottunk arra, hogy azt az embert sértse meg, akitől hónapról-hónapra a fizetését kapja és aki az elmúlt években rengeteget tett a klubért. Ehelyett azóta is a hangulatot gerjeszteti, összezavarja a fiatal csapattársait. Sajnos be kellett látnunk, hogy Fehér Csaba sem emberileg, sem játékosként nem tudja betölteni azt a segítő szerepet, amelyet a klubvezetés és a szurkolók tőle reméltek. El kell mondanom, hogy az elnök úr és családja teljes megdöbbenéssel értesült Fehér Csaba tettéről, tekintettel arra, hogy nem ilyen embernek, játékosnak ismerték meg.”

FEHÉR: SOKSZOR NEM TUDTAM, SÍRJAK VAGY NEVESSEK

„Hétfőn jeleztem Bartha Csaba ügyvezető igazgatónak, hogy nem tudok vele együtt dolgozni. Az életem mindig a becsületről, a labdarúgás iránti alázatról szólt, ezek alapján úgy döntöttem, jobb, ha elválnak az útjaink. Kértem a szerződésem felbontását, amibe a tulajdonos beleegyezett (...) Nehezen viseltem, hogy amit az egyik nap mondanak, annak a másik nap már nincs jelentősége, és hitelét veszti. Tiszta a lelkiismeretem, megpróbáltam, két hónapig működött. Sokan mondták, hogy milyen nagy dolog tizenegy évet Hollandiában játszani, de én úgy látom, az igazán nagy dolog Magyarországon lehúzni ugyanennyit. Hollandia ehhez képest egy szanatórium. Eddig is tiszteltem a magyar játékosokat, de ez a tisztelet most még inkább megnőtt, megéltem már sok dolgot a futball világában, de így is sokszor csak kapkodtam a fejem, nem tudtam, sírjak vagy nevessek" – nyilatkozta Fehér Csaba az [origo]-nak, elmondva azt is, Magyarországon tervezi karrierje folytatását.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik