Újpest: elképesztő trükkel csaltak ki 500 dollárt Kabáttól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.18. 09:32
Majd’ 140 ezer forintot csaltak ki egy internetes vírus segítségével Kabát Pétertől, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest játékosától – írja a borsonline.hu.

„A 38 éves csatár számítógépét az RSA–4096 elnevezésű vírus támadta meg, amely eredetileg katonai és banki adatok titkosítására írt program, és amely az összes fájlját MP3 formátumúvá alakította át. Ezáltal a játékos egész pályafutását megörökítő, mintegy 75 ezer fotója vált használhatatlanná” – írja a borsonline.hu.a játékos egész pályafutását megörökítő, mintegy 75 ezer fotója vált használhatatlanná” – írja a borsonline.hu.

Kabátnak a képernyőjén megjelenő üzenet szerint 72 órája volt fizetni 500 dollárt, azaz majd’ 140 ezer forintot, ezt követően ugyanis már ezer dollárra emelkedik a fizetendő összeg, ha pedig ezt sem utalja át, törlődnek adatai.

Kabátnak 500 dollárt kellett fizetnie (Fotó: borsonline.hu)
Kabátnak 500 dollárt kellett fizetnie (Fotó: borsonline.hu)

„Nem tudtam mit tenni, fizettem az oly fontos adatokért” – árulta el a Borsnak Kabát.

„Úgy éreztem, más módon nem kaphatom vissza a szívemhez közel álló fotóimat, még ha tisztában is voltam vele, kockázatot vállalok. Azóta megkaptam a vírust feloldó programot, lassan kezd helyreállni a gépem, ám még mindig sok képet hiányolok. Mint megtudtam, az elsők között vagyok, aki megkapta ezt a vírust Magyarországon. Az elkövetők az internetes szokásokat követik figyelemmel, mielőtt lecsapnak áldozatukra. Ha már a vírust megkaptuk, sok mindent nem tehetünk, de azért legyen mindenki óvatos.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik