Újpest: egy korszaknak vége? Gyarmati Eszter távozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 11:27
null
Gyarmati Eszter távozhat Újpestről (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a jövőben nem Gyarmati Eszter lesz az Újpest FC ügyvezetője.

 

Az NSO úgy tudja, Gyarmati Eszter nem marad az Újpest ügyvezetője. Szó van arról, hogy külföldről érkezik az új sportvezető Gyarmati helyére, illetve a technikai vezetőként dolgozó Böőr Zoltán is új szerepbe kerülhet. Azt egyelőre nem tudni, hogy Gyarmati végleg elhagyja-e a klubot, vagy csak pozíciót vált.

Gyarmati Eszter azt követően lett a klub felső vezetőségének a tagja, hogy a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet 2011. október 19-én, vagyis szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt megvásárolta az Újpest FC-t. 2012 februárjától klubigazgatóként, később ügyvezetőként dolgozott.

Ugyanakkor már Duchatelet érkezése előtt is a klub alkalmazottja volt, a 2000-es évek közepétől előbb fordításokban segédkezett, majd a szervezési osztályon dolgozott, volt szervezési igazgató is.

Az elmúlt fél évben egyre inkább a támadások kereszttüzébe került, a nyári címerváltáskor vált a szurkolói csoportok állandó céltáblájává, gyakran követelték obszcén rigmusok kíséretében a távozását. Többek között az Újpest korábbi válogatott játékosa, Urbán Flórián is élesen kritizálta az ügyvezetőt. Ráadásul értesüléseink szerint a közelmúltban több kérdésben sem egyezett meg a véleménye a tulajdonoséval.

Úgy tudjuk, az elmúlt hetekben szabadságon volt, így nem is volt jelen a csapat mindegyik meccsén, most pedig kérdéses, hogy az Újpest alkalmazottjaként ott lesz-e még. A klub a váltás tényét egyelőre nem erősítette meg.

„Ezzel a kérdéssel nem szeretnénk foglalkozni, ha bármilyen változás történik a klub bármelyik pozíciójában, arról a megfelelő időben, a saját hivatalos honlapunkon tájékoztatjuk a szurkolóinkat és a közvéleményt” – reagált megkeresésünkre az Újpest FC kommunikációs vezetője, Méhes Tamás.

Gyarmati Esztert is kerestük, de nem reagált a hívásunkra, információink szerint hosszabb időre külföldre utazott…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik