Újpest: behívták a válogatottba, a spanyolok ellen készül

2016.11.09. 16:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján adta hírül, hogy a mali Souleymane Diarra és a macedón Enisz Bardhi is bekerült hazája nemzeti csapatának keretébe.

A 21 esztendős Diarra először került be a mali válogatottba, amely szombat 19.30 órától Gabonnal játszik világbajnoki selejtezőt. Az Újpest játékosa az elutazás előtt a klub hivatalos honlapjának beszélt arról, milyen érzések kerítették hatalmába, amikor megkapta a válogatott meghívót.

„Örömmel és büszkeséggel töltött el. A lelkem legmélyén, ott is csak álmaimban gondoltam rá, hogy majd egyszer meghívnak szülőhazám felnőtt nemzeti tizenegyébe. Az országod színeit viselni egy kihívás, és ugyanakkor egy kiváltság is. Most nekem kell bizonyítanom, hogy megérdemlem ezt a kiváltságot. Végtelenül boldog vagyok, hogy utazhatok és képviselhetem azt az országot, amiért mindenem odaadnám” – mondta Diarra kissé elérzékenyülve.

Enisz Bardhi tagja volt annak a macedón U21-es válogatottnak, amely története során először kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra. Az ifjú támadó teljesítményére a felnőttcsapat szakmai stábja is felfigyelt.

„Az U21-es menetelésünk után lelkem mélyén számítottam rá, hogy én is ott lehetek a nagyok között, így amikor befutott a várva várt hívás, nagyon boldog voltam. Az örömittas érzés mellett megkönnyebbültem, hogy ott lehetek a spanyolok ellen készülő csapatban, és remélem, a vezetőedzőnk a kezdő tizenegyben biztosít majd nekem lehetőséget. Úgy gondolom, jelenleg a két együttes nincs egy szinten, de ennek is a jó oldalát nézem, mert sokat tanulhatunk majd az ellenfelünktől a pályán” – bizakodott Bardhi, akinek Andrés Iniesta az egyik kedvenc játékosa, de a Barcelona középpályása sérülés miatt biztosan nem léphet pályára a macedónok ellen.

A Spanyolország–Macedónia vb-selejtező szombat 20.45 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek