Újpest: Ami kapura ment, abból majdnem mindig gólt kaptunk - Mészöly

2011.03.08. 21:31
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az Újpest hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Kaposvártól. Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője csapata védekezését bírálta, míg Sisa Tibor, a Kaposvárt irányító szakember elégedett volt tanítványai teljesítményével.

„Nehéz, ha mindig az eredmény után kell futni, de a csapat ma becsülettel küzdött, és az előrejátékunk eredményes volt. Ha egy csapat három gólt kap egy meccsen, akkor nem lehet jó védekezésről beszélni, azonban ma kaptunk nagyon balszerencsés gólt is. Sőt azt is mondhatnám, hogy amit a kaposvári játékosok a kapura rúgtak, abból majdnem mindig gól lett. A bajnoki mérkőzésen 0–2-ról fordítottunk a szünet után, most pedig 3–2-re állunk, és most következik a visszavágó, azaz a második félidő. Ha idegenben is játszunk, nincs még vége a párharcnak. Mindent megteszünk a továbbjutásért Kaposváron" – fogalmazott Mészöly Géza, akivel ellentétben Sisa Tibor elégedettségét fejezte ki az összecsapás után.

„Megérdemelt a győzelmünk, sokat dolgoztunk érte, és ezúttal jól ment a letámadás és a kontrajáték is. Idegenben lőttünk három gólt, ráadásul az erős Újpest ellen, ami fantasztikus teljesítmény. Egygólos az előnyünk, és a klubunk történetében olyat érhetünk el, ami még nem sikerült. Remélem, folytatni tudjuk ezt a teljesítményt, és bejutunk az elődöntőbe" – mondta Sisa Tibor.

A visszavágót március 15-én, jövő kedden rendezik.

Legfrissebb hírek

Szoros vereség a vb-bronzérmes norvégoktól a jégkorong Nemzetek Európa-kupáján

Jégkorong
30 perce

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
33 perce

Amerikából jöttem: megfejthetetlen Broncos – SB-esélyes vagy szerencsés középcsapat?

Amerikai sportok
1 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
1 órája

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
1 órája