Újpest: aláírt a Finnországból érkező nigériai középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 14:33
null
Vincent Onovo már az Újpest szerelésében (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 22 éves Vincent Onovót, aki a múlt héten érkezett próbajátékra a lila-fehérekhez.

A 22 éves afrikai futballista 2014 óta Finnországban játszott, két szezont töltött el az Inter Turkunál és kettőt a HJK Helsinkinél. Utóbbinál 2017 végén lejárt a szerződése, így szabadon igazolható volt. Onovo a finn élvonalban 80 találkozón összesen 11 gólt szerzett.

„Nagyon jól érzem magam, mert mindenki nagyon barátságos és segítőkész velem, az összes csapattársam kedvelem. Célom, hogy nagy sikerekhez vezessem a klubot, például úgy zárjuk az idei idényt, hogy a nemzetközi porondra is kiléphessünk” – mondta Onovo az ujpestfc.hu-nak.

A lila-fehérek arról nem adtak tájékoztatást, hogy az afrikai labdarúgó mennyi időre kötelezte el magát a klubhoz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Dzenan Burekovic (bosnyák, FK Vojvodina – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Vincent Onovo (nigériai, legutóbb HJK – Finnország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: –
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Viktor Angelov (macedón, FK Rabotnicski Szkopje – Macedónia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NS-infó: magyar bajnok és kupagyőztes játékost igazol a Karcag

Labdarúgó NB II
21 perce

Debrecen: belga másodosztályú klubtól jöhet középpályás

Labdarúgó NB I
1 órája

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
17 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 19:53

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 13:56

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28
Ezek is érdekelhetik