Újpest: a Vignjevics-éra legnagyobb veresége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.20. 10:52
Az NB I 20. fordulójában 5–1-es vereséget szenvedett az Újpest a felcsúti Pancho Arénában a Videoton vendégeként. Tétmeccsen legalább öt gólt legutóbb 2013. március 2-án kaptak a lila-fehérek, amikor a Szusza Ferenc Stadionban 6–0-ra alulmaradtak a Pakssal szemben. Az is egy tavaszi nyitó mérkőzés volt...

Akkor még a belga Jos Daerden irányította az Újpestet, akit éppen e méretes zakó után menesztettek a Megyeri útról. A négy évvel ezelőtti meccsen pályára lépő 14 újpesti labdarúgóból mára csak Balajcza Szabolcs maradt meg „hírmondónak”, ő védett szombaton Felcsúton is. (A paksiak hat góljából négyet Lázok János vállalt, ő is – immár újpestiként – pályára lépett a szombat délutáni Videoton–Újpest találkozón.) Érdekesség, hogy azt a mérkőzést is tíz emberrel fejezték be a fővárosiak, de akkor jóval több időt játszottak emberhátrányban, hiszen Antónt a 14. percben állították ki, míg a hétvégén Diarra a 65. percben kapott a piros lapot.

Nebojsa Vignjevics 2013 októberében vette át az Újpest irányítását, s bár csapata a szakember második bajnokiján kapott egy négyest a Debrecentől (1–4), tétmérkőzésen – legyen az NB I-es, Magyar Kupa- vagy Ligakupa-találkozó – négynél több gólt egyszer sem rámoltak be tanítványainak. Egészen a múlt szombatig. Négygólos vereséget amúgy már máskor is szenvedett a csapat, ennél nagyobbat nem, viszont az most fordult elő először, hogy a négygólos különbség öt kapott góllal társult.

A Videoton egyébként mumusa az Újpestnek, az utóbbi években nem egyszer megszórta a lilákat. A székesfehérvári csapat játékosai az ősszel az Illovszky Rudolf Stadionban négy góllal terhelték meg Balajcza kapuját (4–3-ra nyertek), míg 2015 májusában Magyar Kupa-mérkőzésengyőztek4–1-re a Szusza Ferenc Stadionban. A fehérváriak számára igen emlékezetes a 2002. májusi 5–0-s siker, a Videoton edzője akkor az ősújpesti Várhidi Péter volt, s gólt szerzett az újpesti nevelésű Terjék Lajos is.

A témába vágó igazi klasszikus viszont az 1977 novemberében rendezett Videoton–Újpesti Dózsa találkozó. Ezen a fehérváriak az 56. percben már 6–0-ra vezettek (Tieber László háromszor, Burcsa Győző, Szabó József és Kovács József egyszer volt eredményes), ám a Tóth József kiállítása miatt a 49. perctől emberhátrányban futballozó Újpest Fazekas László triplájával és Nagy László góljával kozmetikázott az eredményen – a remek meccs vége 6–4 lett.

S még egy adalék a Videoton–Újpest párharchoz. Egy évvel ezelőtt is pont az első tavaszi fordulóban találkozott egymással a két csapat (február 13-án), akkor a Szusza Ferenc Stadionban Kylian Hazard találatával 1–0-ra az Újpest győzött. Nagyot fordult tehát azóta a világ, és nem csak azért, mert a lila-fehérek belga légiósa, a sérüléséből már felépült Hazard izomfáradtság miatt nem léphetett pályára a mostani mérkőzésen…

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁMOK

Videoton FC–Újpest FC 5–1

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter2179

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 0–0

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs764

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3325
MTK Budapest–Bp. Honvéd 1–2

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba
2706

Debreceni VSC–Ferencváros 0–0

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
7138
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A Vasas–Haladás mérkőzést a Szusza-stadion talajának rossz állapota miatt elhalasztották.
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 11 4 5 44–20 +24 37
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34–18 +16 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 20 8 7 5 34–27 +7 31
5. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 6 6 24–22 +2 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31–31 0 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18–24 –6 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24–39 –15 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20–26 –6 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13–23 –10 20
12. Gyirmót FC Győr 20 3 5 12 8–31 –23 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik